A nomád élet szépségei és hátrányai

Az első sátras éjszaka zavartalanul telt a tóparton. Praktikusan már az út elején megtapasztaltam a vadkempingezés előnyeit és hátrányait. A legnagyobb előny természetesen az ’árfekvés’, vadkempingezni nem kerül pénzbe, diákként pedig ez egy kimondottan csábító konstrukciónak bizonyult. A vadkempingezésnek viszont vannak hátrányai is a normál kempingezéssel szemben még akkor is, ha ígyis-úgyis ugyan abban a sátorban, ugyan azon a polifoam szivacson alszol el.

Mik ezek a hátrányok? Egy három hetes utazásnál, amikor nincs szerviz kocsi és mindent cipelned kell, amire szükséged van, bizony otthon marad a gurulós bőrönd, ami tele van váltó ruhával. Gyakran, 1-2 naponta illik kimosni a ruhákat, ehhez pedig mosógép kell.

Másik hátrány, hogy kevés fantasztikusabb dolog van egy jó forró zuhany alatt lemosni a nap végén az út porát. Ezt persze lehet nomád módon folyóban, tóban pótolni, de az nem ugyan az. Illetve, nomádkodás ide vagy oda, egy mobil mindig jó, ha van a kéznél, ezt pedig időközönként tölteni kell. Dinamó és mobil napelem híján ehhez szintén kempingre volt szükségem. Tehát, az ehhez hasonló nomád, low budget túrák során tartalék lángra lehet venni a komfort igényeket, sokat lehet spórolni a szálláson, sőt, ismerek olyat is, aki hónapos túrákat tett meg pénz nélkül (!) de véleményem szerint ezzel már átlépi az ember az határvonalat az ’utazó’ és a ’csavargó’ státuszok között.

Teljes menetfelszerelés, háttérben a bécsi Duna

Kilenc körül megreggeliztem Bécsújhelyen, és elindultam Bécs felé. Azt, hogy kerékpárút mindenhol volt, nagyon hamar megszoktam, az elsőbbségadási szokások, maga a kerékpáros kultúra mondhatni teljesen lenyűgözött. Még csak közeledtem egy zebrához, ami utat keresztezett, az érkező autó már 10 méterekkel hamarabb lassított, jelezvén, hogy a fékhez még csak hozzá se nyúljak.

Kihívás elfogadva: kerékpárral megtalálni az osztrák fővárost
Tele hassal indultam Bécs felé, egy ideig a 17-es főút menti kerékpárúton. Le-letértem más bicikli utakra is, mikor hol volt a legjobb, a főutat csak ritkán kellett igénybe vennem. Bécs külvárosa viszont feladta a leckét az 1:500000 méretarányú térképemnek, ami a kerékpár utakat nem, csak mellékutakat jelölt. Előkerült az iránytű is, az iránnyal nem is volt semmi gond, egyértelmű volt, amerről fúj a szél, arra kell menni, az északi szél továbbra is feladta a leckét és kitartóan fújt szembe. Hol szántóföldi földúton, hol műúton tekertem, és gyakran nem is a jó irányba, de a Bécsbe vezető, kerékpárral is járható utat nem találtam. Az agglomerációban a 17-es főút már nagyon forgalmas volt, kerékpársáv pedig csak itt-ott sajnos. Szóval makacsságomnak köszönhetően, mi szerint csak kis forgalmú mellékúton megyek, sikerült eltévednem.

Utólag már nehezen emlékszem vissza, hogyan sikerült, de felkavarodtam egy autópályára is. Helyesebben csak ’benéztem’, hogy biztos legyek benne: igen, ez egy autópálya, nem a magam fajtáknak való, pár méter után el is iszkoltam. Több órás karistolás után végül meglett a jó út, viszont a Bécsújhely-Bécs közti 40 km nekem bő 70 lett, a rutintalanságnak ára van, az esetemben egy plusz 30 km tekerést jelentett. De, ami nem öl meg, az erősít, mint tudjuk, és utólag visszagondolva, ez messze nem az utazás utolsó eltévedése volt. :)

Beértem végre Bécsbe, tartottam egy kis városnézést, amit természetesen kerékpárral bárhol zavartalanul, ha nem kerékpárúton, akkor kerékpársávon tehettem meg. Kicsit elidőztem, aztán felhajtottam a Duna-menti kerékpárútra, a cél innen már egyszerű volt: a Duna mentén felkerekezni egészen a folyó forrásáig Németországba.

A Duna menti kerékpárút első útjelzője

Útitársam Európa legnagyobb folyama lett
A Duna mentén természetesen folyamatosan jöttek szembe vagy mentek el mellettem a kerékpáros túrázók, nagy zsákokkal felpakolt, nyugodt tempóban haladó bringások. Ezen a klikken belül mindenki köszön mindenkinek, a lelkesebbek integetnek is vagy messziről csengetnek, nagyon hangulatos ilyen közegben tekerni. Egy dolog lepett csak meg: szinte szó szerint mindenki a folyó forrása felől jött, ‘árral szemben’ viszont csak nagyon kevesen mentek, volt olyan nap, amikor senkivel nem találkoztam, aki a forrás felé tartott volna.

Biciklis paradicsom

Kilenc nyeregben töltött óra és 126 megtett kilométer után érkeztem Tulln-ba, találtam egy kempinget, így ideje volt letáborozni. A kemping tele volt bringásokkal. Esti programnak már csak a zuhany – vacsora – sátorállítás szentháromság maradt, a gázfőzőn elkészítettem a napi tészta adagom, ez után elégedetten cipzáraztam össze magamon a háló zsákom. Ekkor már kezdtem hozzá szokni ahhoz is, hogy mostantól hetekig minden nap máshol alszok el és máshol kelek majd fel, csak pár dolog nem változik majd körülöttem: a bringa, a sátor és a tartozékok, ezekből kellett hordozható komfort zónát építenem.

Statisztika:

• Bécsújhely-Tulln
• napi megtett táv: 126 km,
• teljes táv: 216 km.

Spoiler: másnap jött a felismerés: a „csoda” bizony tényleg a komfort zónán kívül történik!

Folyt. köv.

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.