Egy kalandos tekerés története.
Már régen, az első Balaton kerülésem után felmerült bennem a gondolat, hogy egyszer meg kellene kerülni éjszaka is a Balatont, közben fotózni a kivilágított csodáit.
Néha nappal is nehéz követni, éjszaka viszont néhol egyenesen kihívás
Első próba
Az idén nyáron a tó mellett nyaralt a család, és így kapva kaptam az alkalmon. A tervem - korábbi lábsérülésem miatt - egy jó félkör volt, a számomra kevésbé izgalmas déli partot kihagyva, a Keszthelyi öböltől Balatonalmádiig tekerek.
Egyik este a feleségem elvitt Keszthelyre kocsival. A Badacsonyt elérve viszont csúnya fekete felhők lepték el az eget, amik a várost elérve csak vastagodtak. Az időkép sem mutatott semmi biztatót, így egy pizza után visszafelé vettük az irányt.
Elindulok
Magamban kicsit vívódtam, hogy tuti nem fog esni, csak beijesztett az idő, és igen csak bántam a gyávaságomat. Aztán ránk szakadt az ég. Volt, hogy vízszintesen esett, ami igazi gyógyír volt a lelkiismeretemre.
A második próba
A dolog nem hagyott nyugodni. Két nap múlva csendes délutánunk volt, igaz másnapra mondta a hidegfrontot, de a tó körül kevés felhő volt. Este hatóra körül (addig le sem szakadtam az időképről) úgy döntöttem újabb próbát teszek. Csak a másik irányba. Azaz indulok Balatonalmádiból és jutok, amíg jutok (reményeim szerint legalább Keszthelyig), és visszafelé vonatozok. Az unalmas déli part továbbra sem vonzott.
Éjszakai kivilágításban
Az összepakolás rendkívül könnyen ment, mivel minden a hátizsákban állt, ahogy két napja hagytam.
Este fél kilenckor vágtam neki az útnak. Enyhe, déli szél fújt, ami a nappal felmelegedett tó felől fújta a levegőt, igen kellemes, langyos hőmérsékletet adva.
A csopaki "diadalív"
Az első kilométerek
Almádiból Alsóörs felé vettem az irányt. A városban eleinte kerülgetni kellett az autókat és a gyalogosokat a bringaúton, de hát ez van, ha a bringaút közvetlen a strand mellett vezet. A nagy fényerejű Sigma Lighster lámpám meglepően nagy segítséget jelentett. Előttem a szemben jövők mintha ék hasította volna őket úgy nyíltak szét. Akik háttal voltak nekem azok is azonnal félre álltak, mihelyt a lámpa fénye előttük kezdte megvilágítani az aszfaltot. Csengő nem is kellett. (Igaz ezen a bringámon nincs is.)
Éjszakai élet
Háború
Alsóörsön elkövettem egy hibát, amit a mai napig bánok. Lusta voltam leszállni a bringáról a vasútállomást lefotózni, pedig az éjszaka fényeiben a klasszikus építésű épület nagyon hangulatos volt.
A település után a Bakony túlsó oldalán észrevettem, hogy hatalmas vihar tombol. Távolságra igen messze volt, mivel a dörgés hangja nem jutott el hozzám, viszont a szabálytalan időközönként felvillanó fényt, amiket a felhők visszavertek olyan érzetet keltettek, mintha a távolban ágyúval lőnének.
Sajnos nem adja úgy vissza a hangulatot
A következő szakaszon Csopakig kevesebb volt a világítás. Itt bizonyíthatott a lámpám. Az utat széles sávban, és jó messzire megvilágította a Sigma Lighster , egyáltalán nem volt cső effektusom.
Az egyáltalán nem kerékpárosbarát település
Balatonfüreden nem változott semmi azóta, hogy bringával erre jártam. Rendezvény a tóparton a bringaútra telepítve. Egy táblát persze kiraktak, hogy rendezvény miatt zárva, csak alternatív kerülő utat felejtettek el kijelölni, ami a túrakerékpárosokat nagyon zavarta.
Alternatív útvonalról gondoskodni luxus. Lezárva oszt kész.
Rajtam kívül volt még néhány esti bringás, akik morgolódva haladtak át ezen a szakaszon. A csomagos kerekeseknek volt a legrosszabb. Én a könnyű felszerelésemmel még ellavíroztam valahogy a tömegben a gyöngykavicson, ők viszont igen rosszul és nyűgösen vették ezt az akadályt.
Meg is beszéltük, hogy ebben a városban egy pohár vizet sem vagyunk hajlandók venni, és erre biztatunk minden bringást.
Az öreg halász
Tihany
Füred után az igen kacskaringóssá váló úton tekertem a félszigetig. Itt sajnos hallani is lehetett a Bakonyban dúló vihar dörgéseit. A félsziget kezdetén szuper képeket készítettem az Apáti templomról, majd az emelkedőket legyűrve megérkeztem az apátság épületéhez.
Fantasztikus hanulata van Tihanynak
A település 11 óra után teljesen kihalt volt, de ez különösebben nem zavart. A régi épületek a templom környékén igen megkapóak voltak, rengeteget fotóztam.!!!!!!!
Az apátság
A mennydörgés viszont egyre erősödött és a szél iránya is megváltozott, sőt erősödött is. A Balatonra lenézve láttam hogy a túlparton lévő viharjelző majd ki esik az erőlködéstől úgy villog. Felhívtam a feleségemet, hogy nézzen már rá az időképre, hogy mi a helyzet. A válasz igen elkeserített. Előttem és mellettem hatalmas égi háború dúlt, amibe nem nagyon lett volna értelme beletekerni.
Baljós árnyak
Szégyen a futás, de k.... anyját annak aki kerget
A mai tervezett utat ismét megfúrta az időjárás. Visszafordultam. A kezdeti levertségemet hamarosan felváltotta a száguldás, a vihar elöli menekülés izgalma. A szél viharossá erősödött, de szerencsére hátulról fújt, így egy eszeveszett száguldás kezdődött. Néha hatalmas esőcseppeket vágott a hátamhoz hatalmas erővel. A fák hajladoztak az út mellett, és csak reménykedtem, hogy nem fog egy ág rám szakadni. (Egy éve egy ismerősöm horgászott és egy éjjeli viharban a sátrára és ráesett egy faág gerincsérülést okozva neki. Ma már egész szépen jár...)
Hülyéskedek az árnyékommal az Apáti templomnál
Balatonfüreden a bulit szétzavarta a közelgő csimm-bumm, így akadálytalanul jutottam át rajta. Nem szeretem ezt a várost, de most egy fantasztikus élménnyel gazdagodtam ott. A kikötőben álló hajók kötélzete között átfújó szél sípoló hangja félelmetes és kísérteties volt egyben. A nagy hazafutásban is meg kellett állnom egy pár percre hallgatózni, mert ilyet még nem tapasztaltam.
A legkedvesebb bicajom
A kis pihenőt felhasználtam arra, hogy felvegyem az esőkabátomat. Majd tovább száguldottam. Most már kívül belül áztam. A hatalmas tempó okozta hő a kabát alól nem tudott kiszellőzni, így izzadtam, mint a ló.
A következő településekre nem nagyon emlékszem, mintha egy pillanatra érintettem volna őket. A viharos hátszél egyszerűen átrepített rajtuk. Szerencsére a lámpám fénye igen erős volt így a nagy sebesség mellett is biztonságosan tudtam tekerni.
A csopaki kikötőben fütyül a szél
Almádiba érve elkapott az eső, de már nem bántam, tudtam, pár száz méter és a szállásunkon vagyok. Már nem hiányzott nekem semmi, csak egy zuhany és egy ágy.
Igaz hogy a tervezett túrát nem sikerült megvalósítani, de a vihar előtti futás élménye feledtette ezt a tényt. Majd legközelebb...
- Megtett táv: 53 km
- Kerékpár: Kona Firemountain (1999) egyedi kerékpár
- Lámpa: Sigma Lighster
- Fényképezőgép Olympus VG 170 kompakt + állvány