6. nap

Hajnali 7. A szállásadóink még javában alszanak az éjszakai mulatozást követően, mi viszont tovább indulunk. Egy kis bámészkodás Bristben, le a partra. Tegnap a vaksötétben nem tudtunk szétnézni, Cobranco akart csinálni egy-két felvételt, szóval legurultunk. Jó a benyomás, néhány ember lézeng, mintha nem is ott lennénk.

Aztán áttekertünk Gradacba, na ez már nagyobbacska hely, itt tesszük meg a reggeli bevásárlást, és reggelit, a még szinte üres tengerparton. Mai cél a Dalmát-szigetvilág vagyis annak egy kis szelete, illetve ahogy az időnk engedi. Cobranco tájékoztat, hogy a komp Plocéből egy óra múlva indul, az kb. 20 km. és még a Bacsinskai tavak is útba esnek. Hajtunk, majd leszakad a lábam, fel-le, Cobranco mögöttem folyamatosan filmez, közben egyfolytában dumál, levegőt sem vesz, nem is értem, hogy tudja ezt csinálni. Egy röpke pillantás a Bacinskai-tavakra, a dalmát régió egyik legnagyobb stratégiai édesvíz tartalékára, néhány fotó, sajnos rohannunk kell tovább.

Jön Ploce, a nagy büdös iparváros, és a környék legnagyobb kikötője. Nem bíztunk, de mégis elértük a kompot. Igaz éppen, hogy...amíg Cobranco a jegyeket intézte, én ráálltam a rámpára, hogy a komp ne tudjon indulni. Volt tét, ha elmegy 5 órát bukunk. Végül kifutott...velünk együtt.

Jól esik a pihi, ahogy lavírozik a hatalmas monstrum az öbölben. Hihetetlen élmény volt hajózni a tengeren, két oldalt a hatalmas hegyek nem tudtunk betelni a látvánnyal.

Ha eddig nem említettem volna Trpanj-ba tartunk, ami a Peljesac-félsziget kis kikötő települése. Már messziről látszik, hogy lesz mászás bőven a szigeten. Újabb lavírozás, forgolódás, mindenki fotózik, a komp által felkavart víz leírhatatlan színekben pompázik.

Kompról leszállva Cobranco máris a fürdés lehetőségét keresi nem kis sikerrel, városnézés, majd üdítővásárlás, és nekivágunk a sziget belsejének. Rám is rám ragadt ez a „szigetezés",a Peljesac ma már félsziget, bár szigetként indult még valamikor a földtani korban, de egy feltöltődés során szárazföldi kapcsolat keletkezett a Horvát anyafölddel. A nap magasan felettünk, közel 40 fok árnyékban, de nincs árnyék, és mindez teljes menetfelszerelésben 10%-os emelkedővel megspékelve.

Hosszan emelkedünk mire elérjük a hágót, a túloldal minden képzeletet felülmúl. Csodálatos szigetvilág tárul a szemünk elé. Kisebb nagyobb szigetek és a tenger színe, mélykéken ragyog a nap sugaraiban.

Na és a nap, itt még melegebb, ami a Sirokkónak köszönhető, szinte kibírhatatlannak érezzük. Száguldunk, hamarosan Orebic-ben vagyunk, ez itt a helyi központ, keresünk valami éttermet, Cobranco fejébe vette, hogy meleg kaja kell, de olcsón, hamar rájöttünk, hogy a két dolog együtt nem működik, Cobranco próbálta a kettő kombinációját is, mármint, hogy alkudott, de nem járt sikerrel. Így először egy hűsítő fürdés, majd nekilátunk a hazainak. Kolbász, szalonna, a németek, franciák csak lesnek, Kik ezek...? Cobranco felderíti a környéket, én maradok a fürdőzésnél. Elmondása szerint felteker Viganj-ig, az útifilm kedvéért, a komplett Peljesac-riviéra megérne több napot, dehát ennyi van rá.

Pár óra elteltével összefutunk a bevásárló központnál és nekiindulunk ismét megmászni a hegyet. Elmondanám ebben a hőségben nem élveztem igazán. Némi felüdülést csak a leírhatatlan kilátás nyújtott a Korcula szigetvilág felé. Majdnem a hágón volt egy kilátószerűség, amit Cobranco frappánsan „Boráros-tér"-nek nevezett el, mert egy ház nagyságú borosüvegnek kinéző valami hirdette, hogy aki itt megáll, ne csak nézelődjön, hanem igyon is, mégpedig a méltán híres helyi nedűből. Szóval, mire félhullán felértem, Cobranco már bájosan cseverészett egy horvát idegenvezetővel, aki készségesen tartott előadást, a körben látható szigetekről.

Korcula, Lastovo, Mlijet és még sorolhatnám, mint megannyi égkő szétszórva előttünk a nagy kék vízben.

Alkonyodott mire kiértünk, és hát jobb híján Cobranco fent a tetőn keresett éjszakai pihenésre alkalmas helyet. Mondanom sem kell, minden szikla, kő és ennek a permutációja. A sátor felállítása szóba sem jöhetett, csak a bivakolás maradt. Cobranco még elment gyalogosan szétnézni a környéken, de az aranysakál üvöltése hamarosan visszakozásra sarkalta. Nem volt egyszerű az alvás mindenfelé csúszkáltunk a lejtős terepen. Az éjszakai panoráma viszont, a kivilágított szigetekre csodálatos volt.

7. nap

Hajnai fél 7. Cobranco ébresztett,,még mindig jobb, mintha a dalmát aranysakál tette volna, ami egyébként olyan este 10 magasságában elhallgatott és utána már kussolt is. Miután fel bírtunk kelni, elindultunk hosszanti irányba a szigeten kelet felé. A sziget belsejében rengeteg a szőlőültetvény, de vannak olajfák is szép szerivel. Hol dél, hol észak felé nyílik fantasztikus kilátás az Adriára.

Ismét elképesztő volt a meleg, félúton lementünk a tengerhez, Drace és hozzá tartozó kis tengeröblök, igen hangulatosnak bizonyultak és ami a legfontosabb, nem volt tömeg. Fürdés, és újra hegymászás és megint forróság, és még mindig sehol árnyék. A félsziget déli pereménél újra csodás panoráma tárult elénk, ez ismét feledtette velünk az elképesztő gigászinak mondható küzdelmet. Majd egy fantasztikusan szép kis öbölhöz értünk, igaz megint jócskán le kell menni, de ezt nem szabad kihagyni. Homokos föveny, meleg tengervíz, hideg sör, hű, de szép az élet. A hely neve Propatno. Innen indulnak a kompok a az eggyel délebbre lévő szigetre a Miljetre.

Újabb lubickolás, szó szerint, mint a Balaton, nem akart mélyülni a víz, játszótéri homok, el sem akartam hinni, hogy az Adrián vagyok. Ez a hely jött be eddig a legjobban. Két óra elteltével, a szokásos, megint a bringán ülünk. Elérünk a földnyelvhez, a „Stoni nyak" hatalmas kiterjedésű várfal, két kis városka között. Az erődítmény neve Koruna és tényleg, egy koronát formáz.

Cobranco szeretett volna szétnézni a várfalakról is, de a 40 fok lebeszélte róla. Orbitális építmény, állítólag csak Skóciában van valami hasonló.

Megkerüljük az öblöt ki a szárazföldre és immár újra a Jadranska magistrálán /8-s főút/ haladunk, de ezúttal visszafelé. Forgalom van rendesen, hirtelen egy tengeröböl jobbra, az út nem követi a partot ,a horvátok vagy még a jugó időkben építettek ide egy viaduktot, nem kicsi, átkelünk, élvezetes és persze látványos.

Kisvártatva jön a Bosnyák átjáró, hogy mi ez tulajdonképpen, azt most nem részletezném, akit érdekel nézze meg a videót, Cobi tart erről mélységekbe törő előadást. Belépünk Boszniába, Neum, szinte az egyetlen város, bevásárlás, és szállás keresés.

Viszonylag egyszerűen megy mindkettő, ugyanis itt az emberek vagy boltosok vagy panzió tulajdonosok. Sokat nem is alkudunk, az árak jóval a horvátok alatt vannak. Miután meg van a szállás lemegyünk a tengerhez, Cobranco még fürdik egyet a naplementében és megyünk szétnézni a városban. Van nyüzsi, fél Bosznia itt dekkol, a maradék másik felet meg a horvátok pótolják be, szóval teltház van, keresünk egy jó éttermet. Én végül egy sörrel megelégszem, de Cobranco rendel egy méretes halat, igaz 15 ercsi, ami boszniai árakon nem éppen olcsó, de ez mégiscsak a tengerpart, nemdebár?

Elégedetten távozunk a szálláshelyünkre, egy újabb hosszú, élményekben, látnivalókban és forróságban gazdag nap ért véget. Mindenkinek szép álmokat, de főleg nekünk.

Írta: Thomas Endress

Videó Cobranco