2. nap (2008. március 21. – péntek) piros kezű bicajosok, naptej nélkül egy tapodtat se tovább

Epískopi-öböl – Epískopi – Kourion – Pissuori – Afrodité-sziklája – Páfos - Maá
Táv: 91,47 km

Az előző napi fáradalmakat kipihenve fél 9-kor ébredünk. Az idő még párás, de a hőmérséklet a nyári reggeleket idézi. Elsőként Kourion Beach-et vesszük célba. Nem találunk mást csak egy hatalmas köves strandot és egy kis kápolnát, melybe vélhetően osztálykiránduláson lévő 10-11 éves diákok úgy rontanak be, mint valami csürhe. Semmi tisztelet és kegyelet! Óvatosan utánuk megyek, s belépve azt látom, hogy a gyerekek körbefognak egy zárt koporsót, többen még be is kopognak rajta. Úgy látszik nem csak nálunk ilyen neveletlen és tiszteletlen az ifjúság! Az itteni köves strand egyébként elég veszélyes partszakasz, medúzák és teknősök is okozhatnak kellemetlen élményt az itt fürdőzőknek.

Mivel a parton csak egy taverna van, reggeli ügyben mégiscsak be kell tekernünk Epískopi faluba, ahol egy jókora szupermarket kínálatából válogathat Dia. Már tegnap este megfogalmazódott bennünk, hogy naptejet kéne venni. Dia azonban hiába köröz, hiába érdeklődik, itt olyat nem lehet venni. Pedig a Nap már így is 1:0-ra vezet!

Kourion Beach felé vezető útleágazásnál, egy kút mellett reggelizünk az árnyékban. Rajta angol és görög nyelvű felirat: „Nem ivóvíz!". A Troodosból származó iható vizet csak a marketben lehet kapni kemény 85 centért másfél literjét. Szándékosan nem használnám az ásványvíz szót, mert összetétele annak is csak olyan, mintha itthon sima csapvizet innál.

A falu mellett található Ciprus egyik legnagyobb építészeti látnivalója, a Kourion. A maradványok magasan a tenger feletti sziklán a hellén, a római és a keresztény korból származnak. A bejáratnál sorompó van, de itt csak az autósoknak kell fizetni, mi, bicajosok ingyen kaptathatunk tovább. Egyébként nem csak itt, hanem Cipruson szinte mindenhol a főbb látnivalók (a múzeumok kivételével) ingyen látogathatók.

Számomra a legfantasztikusabb élmény a Kr. u. 2. században épült 3500 ember befogadására képes ókori görög színház volt. Félelmetes az akusztikája, s ha esetleg unalmas a darab, akkor is lehet gyönyörködni a páratlan kilátásban. Kissé odébb hatalmas, modern tető alatt Eustolios-ház romjait és épségben megmaradt mozaikjait figyelhettük meg. A tető alatt már jobban elviselhető volt a kánikula, melyet pirosodó karjaink egyre kevésbé tudnak már tolerálni. Sok időt elnézegettünk a Kourionban, pedig még hosszú nap vár ránk!

A déli legnagyobb hőségben indulunk tovább. Mivel a szabadtéri múzeumnak csak egy bejáratán lehet közlekedni, egy biztonsági őr terel vissza minket, így csak jókora kerülővel folytathatjuk utunkat nyugat felé. Ráadásul a dombot is mégegyszer meg kell mászni.

A domb tetején találhatók a Kourion további látnivalói, a Stadion és Apollón kegyhelye, de mivel már lassan dél felé jár az idő, ezeket a látványosságokat kihagyjuk. A következő szakaszon a sziget központi hegyvonulatának, a Troodosnak nyúlványai a tengerig érnek, így erősen dombos lesz a terep. Leereszkedünk egy száraz, köves vízmosásba, majd kapaszkodunk felfelé a szúrós mediterrán növényekkel benőtt sziklás dombvonulatokra. S mindezt kb. 27 fokos hőségben. Nem könnyű feladat. Reggel vásárolt vízkészletünknek ugyancsak hamar a végére járunk.

Elhaladunk a brit katonai légierő támaszpontja mellett, mely azt az érzést kelti, mintha Anglia egy kis darabja Ciprusra került volna (figyelmen kívül hagyva a nem éppen „angolos" időjárást). A sziklás partszakaszon erőművek sorakoznak. Az utat egy helyen javítják, majdnem sikerül esnem a mély barázdákkal lemart lejtőn. Felfelé már friss aszfalton mehetünk, mely alulról is fűt minket. Nemsokára feltűnik előttünk Pissuori falu egy hatalmas hegynek a tetején. „Ugye oda nem kell felmenni?!". Dehogynem! Szétégett bőrünk és kiszáradt testünk egyre nehezebben tolerálja már a megpróbáltatásokat. „Korábban kellett volna indulni" – jegyzem meg többször a mai nap során.

A faluban egy árnyékos helyen kényszerpihenőt rendelünk el. Találunk egy kutat is, s minden mindegy alapon megtöltjük kulacsainkat. Talán nem fertőző! A benzinkútnál sikerül végre naptejet vennünk. 12 faktoros a legerősebb, ami kapható. Vicc! Erről a Balatonnál nyaraló „germán törzsek" jutnak eszembe, akik 30 faktoros extraerős naptejekkel felszerelkezve érkeznek a strandra (úgy, hogy az ott töltött idő 90%-át az árnyékban, vagy a lángosos előtti fedett pavilonban töltik). No mindegy, ez is több mint a semmi. Jó vastagon bekenjük cserzett bőrünket, s irány tovább!

Pissuori után jókora lejtőt kapunk, az út visszatér a partra, annak is a legszebb látványosságához, Afrodité-sziklájához. Gyönyörű, hófehér sziklák tetejéről gyönyörködhetünk a mélykék tengerben. A festőien szép, romantikus tengerpart méltó hely a legszebb istennő születéséhez. Ahogy ereszkedik utunk a sziklákról, hamarosan megpillantjuk a táblát: „Pétra tou Romíou, Aphrodité Birthplace". A hely neve – Afrodité mellett – egy másik ciprusi alakhoz fűződik – a bizánci óriáshoz (Romios), aki sziklatömböket hajigált az arab kalózokra.

Megpihenünk a köves strandon, elsőként felmászok a legnagyobb sziklára, majd megmártom magam a hűs habokban. A kezem teljesen leégett, s eléggé fel vagyok hevülve, így legalább 8-10 percig fürdőzök a 17 fokos tengervízben. Körbeúszom a sziklákat, megmászok egy-két zátonyt. A partra érve egy idősebb hölgy szólít meg magyarul: „Gondoltam, hogy magyarok lehetnek, mert csak ők ilyen őrültek, hogy bemennek fürdeni". Ők Limassolban nyaralnak egy szállodában. Kicsit később ismét egy magyar fickó szólít meg. Ő nem nyaralni van itt, hanem medencéket épít. Pedig milyen butaság klóros úszómedencéket építeni egy csodás tengerparton. Igény mégis van rá dögivel!

Körülbelül fél 5-ig élvezzük a tenger és a sziklás part egyedülálló szépségét, majd továbbindulunk a B6-os főúton Páfos felé. Itt már szerencsére nem olyan dombos a partvidék, s a szél is délire váltott, így jobban tudunk haladni. Végre Dia is mehet elől! Citrusültetvények, búzamezők között halad utunk a parttól beljebb, jobbra a távolban emelkednek fölénk a Troodos hegyvonulatai.

Fél 6 óra felé érünk a sziget nyugati féltekének legnagyobb és legszebb városába, Páfosba. A kikötő felé vesszük az irányt, ahol hatalmas embertömeg fogad. A szűk utcácskákat turisták és autók százai lepik el. Sajnos, Ciprus nem igazán szabott gátat a nyugati „kultúra" terjeszkedésének. Így hangulatos görög vendéglők helyett mindenfelé McDonald's-ok és hasonló kaliberű giccshelyek találhatóak. A kikötő viszont szép, a vitorlásokkal és a bejáratot őrző középkori erőddel. Ráadásul a naplemente is közeleg, így fantasztikus színekben pompázik a tenger. A kikötő szomszédságában találhatók a Páfosi Mozaikok, melyek szerepelnek az UNESCO Világörökség védettségi listáján. Ide azonban már nem jutunk be. „Téli" nyitva tartás van érvényben, minden 5-kor zár.

A kikötő után Páfos másik nagy látványossága, a Királysírok felé vesszük az irányt, bár sok reményt nem fűzünk hozzá, hogy bejuthatunk. Szerencsére azonban találunk egy lyukat a kerítésen, így a naplemente mélyvörös színeiben bepillantást nyerhetünk ide is. Ráadásul turistaáradattól mentesen és teljesen ingyen.

Páfost elhagyva elő kell keresnünk lámpáinkat és láthatósági mellényeinket. A Nap lebukott a tengerbe, így sötét és meglehetősen forgalmas úton haladunk a Korál-öböl irányába.

Szerencsére a sötétben találunk egy elhagyatott, köves partszakaszt (ebből itt Cipruson nincsen hiány). Bár közel van a főút, de más lehetőségünk nem nagyon akad. Megmosakszunk a tengerben, megmelegítjük első főzelékkonzervünket, és a parton csodáljuk az öbölben fekvő Maá üdülőfalu és a hegyre épült Pégia fényeit. Ismét erősen világít a telihold a párás éjszakában. Este 9 óra felé térünk nyugovóra. Elég nehéz a sátorban megtalálni azt a testhelyzetet, mely elégett bőrünk miatt a legkevesebb fájdalommal jár.

Estig megtett összes táv: 256,4 km

3. nap (2008. március 22. – szombat) - Áthágás az északi oldalra

Maá – Pégia – Káthikas – Afrodité-fürdője – Pólis - Pomos
Táv: 68,62 km

Éjjel hatalmas erejű szélvihar kerekedett, így nagyon sokszor megébredtünk és nyugtalanul aludtunk. Néha már olyan érzésem volt, mintha egy-egy erősebb széllökés ránk döntené a sátrat, ugyanakkor össze-vissza álmodtam minden hülyeséget.

Reggel ¼ 8-kor kelünk. A Nap vastag párafelhőbe burkolózik, eddig szinte minden reggelünk ilyen volt Cipruson. Ez persze még nem azt jelenti, hogy nincs meleg. Szerencsére a déli áramlás megmaradt, így – mivel az északi partot vettük célba – hátulról segít minket a szél. Banánültetvények között vezet utunk egyre meredekebben a hegyoldalba épült Pégia falu felé. Itt veszünk reggelit egy kisboltban. A pára már a múlté, süt a Nap ezerrel, így izzítjuk a naptejet.

Pégiából a tervünk szerint 2 útvonalon mehetnénk tovább, de mivel a közvetlenül a parton az Akamás-félszigetre vezető szakasz nagyrészt burkolatlan földút, inkább nem kockáztatunk. Helyette fel kell másznunk a 600 méteres átlagmagasságú fennsíkra a félsziget fölé. Az Akámast egyébként Ciprus egyik legszebb és legérintetlenebb vidékeként tartják számon.

Az út még Pégiában a legmeredekebb, itt szinte egymás fölé épültek az üdülőházak, garantált kilátást nyújtva a tengerre. Ahogy a lakóépületek sora megszakad, utunk is veszít meredekségéből, s szinte forgalom nélkül kúszik fel a sziklás, fenyvesekkel, bokrokkal benőtt hegyoldalra. Eddig végig a part mentén haladtunk, most látogatunk először a sziget belsejébe. Jóval elhagyatottabb és lepukkantabb vidék ez, néhol egy-egy magányos villával. Szerencsére Páfos és Pólis között is épült egy főút, így a forgalmat bizonyára az bonyolítja le a két város között.

Pégiából 9 km emelkedés után érjük el Káthikas falvát, egyben a hágónk legmagasabb pontját. A fennsík tetején már megszűnt a lombos növényzet, gyér fűvel benőtt sziklás vidéken haladt az utunk. Két dombvonulat között mélyen az Agvas-szurdokot véljük felfedezni. Rövid pihenő után már száguldunk is néhol 65 km/h-val, 651 méterről a tengerszint felé.

Pólisban az első dolgunk egy bolt keresése, hiszen holnap húsvétvasárnap lesz, nem szeretnénk éhen halni. Félni azonban nincs okunk, a hölgy hibátlan angolsággal közli, hogy az ünnepek alatt is nyitva vannak. Félelmetes, hogy itt mindenki tökéletesen beszél angolul! Lehetünk akár nagyvárosban, vagy Isten háta mögötti hegyi falucskában.

Pihenés nélkül indulunk a túránk legnyugatibb pontja, egyben az Akamás-félsziget legnagyobb látnivalója az Afrodité-fürdője nevű forrás irányába. A parton mindenhol újonnan épült és épülő üdülőfalvak, már-már az az érzésünk, hogy itt Cipruson mindenütt építkeznek! Mondjuk nem egy szegény ország, az egészen biztos!

Kalandos, dimbes-dombos út vezet a sziget egyetlen állandó, soha ki nem apadó forrása felé, mely éppen ezért elsőrendű látványosságnak számít. Az úton nincs nagy forgalom, ha jön is egy autó, szinte biztosak lehetünk benne, hogy „piros rendszámú". Nem kellett ugyanis sok idő, hogy rájöjjünk, hogy itt, Cipruson a kölcsönzött autókat figyelemfelkeltésként piros rendszámmal látják el, jelezve ezzel mindenkinek, hogy „Vigyázz, mert a fickó most vezet életében először jobbkormányos autót!". Szerencsére, mivel nagy forgalom ritkán volt, nekünk nem gyűlt meg a bajunk a „pirosrendszámú" autókkal, de azért láttunk egy-két érdekes parkolást és megfordulást.

Az Afrodité-fürdője forrás egy gyönyörű kertben található, mindenféle egzotikus növényekkel körülvéve. Előtte nagy parkoló tele „piros" autókkal és néhány turistabusszal, de a forrás szerencsére csak gyalog közelíthető meg (bár volt néhány „fanatikus" kövér autós, aki – ha nincs kerítés – egyenesen a forrásig hajtott volna). Megcsodáljuk a forrást, mely tömeghely ellenére hangulatos, majd a kilátás kedvéért felmászok egy közeli sziklára. Bár elég párás az idő, jól kivehető az északi partvidék, melyen majd a délután fogunk tekerni. Félelmetes, mekkorára nőnek a gyíkok errefelé. Egyet sikerül lencsevégre kapnom!

Egy árnyas padra telepedünk le ebédelni. Ciprusi kenyeret eszünk magyar kolbásszal, mely szerencsére a meleg ellenére még nem kelt önálló életre. Desszertnek egy-két ízletes narancs. Mivel jobb dolgunk nincs, a hozzánk hasonlóan elég jól megpirult autós turistákon derülünk. Egyrészt az öltözetükön (van, akinek nem tűnt fel, hogy 25 fok van, még mindig a repülőtéren rajtamaradt pufidzsekijében rohangál, úgy, hogy közben vért izzad), másrészt meg azon, hogy – a légkondicionált autóból kiszállva – hogy szenvednek, hogy kemény kétszáz métert meg kell tenni gyalog a forrásig.

Három óra felé indulunk vissza Pólis irányába. Itt – semmit nem bízva a véletlenre – 2 napra előre bevásárlunk. Nem valószínű, hogy a Troodos tömve lesz szupermarketekkel! Az Akámas-félsziget legfontosabb települése után egy szinte néptelen, de mégis nagyon jó minőségű úton haladunk közvetlenül a kavicsos part mellett. Ciprus ezen elhagyatott szeglete a Tillyría nevet viseli, mely szorosan beékelődött a demarkációs vonal és a Troodos hegyláncai közé. Ugyanakkor ez a vidék már sokkal „görögösebb", mint a déli part fejlett üdülővárosai és üdülőfalvai. Errefelé már kevésbé merészkednek a „pirosrendszámúak" is.

Káto Gialiá után már teljesen a tengerpartig érnek a Troodos-hegység nyúlványai, közvetlenül a tengerből emelkednek ki vörösesfekete szirtjei. Káprázatos kilátás nyílik a parti útról a vízi barlangokra és sziklanyelvekre, háttérben a sötétkék, végtelen tengerrel. A part errefelé is viszonylag elhagyatott és kiépítetlen.

Ennek ellenére nekünk – rutinos vadgempingezőknek – is komoly gondot okozott, hogy ezen a partszakaszon táborhelyet találjunk. Kísérletünk a mélyen alattunk lévő kavicsos strandok megközelítésére többször kudarcba fulladt, míg végül közvetlenül Pomos előtt találtunk egy lejáratot. Ma végre nem csúsztunk meg, így este még volt időnk fürödni, a tengerparton sétálni és főzőcskézni. Dia talált egy hatalmas rákot és pedig ismét felfedeztem párat a tengerparti, göcsörtös, fekete sziklák közül.

A tengert halászhajók járják, Pomos sziklára épült házai teraszán néha megjelenik egy-két helybeli, ezenkívül teljes a nyugalom.

Naplemente után aztán egyre hűvösebb levegőt hozott az állandóan lengedező szél, így bebújtunk a sátrunkba. Még egy ideig néztem a csillagos eget, majd nyugovóra tértünk.

Estig megtett összes táv: 325,0 km