Most megcsináljuk!
A második felvonás
Újra a Mátrában vagyok, és itt van velem a két Cube bringa, csak Bélát váltotta Lóri. Na nem azért mert nem tetszett a neki a múltkori út, hanem mert doga akadt és épp Erdély országban dolgozik. Az elbeszélés fonalát onnan folytatom, ahol a múltkor abba hagytam.
A 24-es főúton, az Imrédi kanyarban mászunk fölfelé Mátraházára. A forgalom nem túl nagy, de nem is kicsi. Motorost most nem látunk túl sokat, mivel kicsit lóg az eső lába a levegőben. Autóst viszont annál többet. Köztük természetesen van néhány sportos vezető, de a „Legnagyobb marha” címet egy kabrióval emberkedő nyerte meg, aki a szerpentinen lefelé közölve a felező vonalat mutatta a csajának, milyen vagányan tud vezetni. Szerencsére szembe nem jött sem busz, sem Kama3.
Mátraházára felérve büfé sor várja a fáradt vándorokat van itt minden a lángoson át a palacsintáig, nem beszélve a kis ajándék relikviáig. Ez az utolsó pihenési lehetőség mielőtt az ember neki indulna a Kékestető meghódításának, amely innen még kb. 4 km-re fekszik, 300 m-el feljebb.
A mátrafüredi büfésor túránk szempontjából nagyon jó helyen van.
Kékes magasan van, a levegő is sokkal ritkább, hisz mikor felértem, jó sokat kellett belélegeznem, hogy eleget kapjak az éltető Oxigénből. Lóri barátomnak az emelkedő meg sem kottyant, az elektromos bringa minden gond nélkül felsegítette a hegyre. Ahogy fogalmazott: „Unatkoztam mászás közben!” Az 500 mAh akkumulátorán sem fogott ki a hegy a töltöttség visszajelző 5 ledből kettő még ég. Ahogy viccesen fogalmazuk: „Van még két élete!”
(Azt a tisztán látás kedvéért elmesélem, hogy igaz a túrát nem egyben tettük meg, viszont az e-bike akkuját nem töltöttük a két út között.)
A hegytetőn megcsináltuk a kötelező fotókat, majd igyekeztünk is tovább, mivel a Mátra északi oldalán egy hatalmas sötétszürke eső felhő húzódott fölfelé, és tartamát lassan csepegtetve, ürítette. Megkezdődött a jó 30 km hosszú feledhetetlen lejtőzésünk a hegyről egészen Recskig.
A kötelező képek
Utunk első szakasza egy gyönyörű aljnövényzet nélküli bükkösön át vezetett.
Előbb aszfalton leereszkedtünk a kék kereszt jelzésig, ahonnan jelöletlen erdészeti út vezet egy gyönyörű erdős részen át a Négyeshatárig. Itt egy „kerékpáros” pihenő található. Idézőjelbe a kerékpárost azért raktam, mivel az erdészet ugyan annak szánta, de az itt kialakított bringatárolók használhatatlanok. (Ugyanolyanok sz...k, mint az előző részben említett rudolftanyai.) A pihenést sem itt ajánlom. Menj kissé fentebb (kb 150 m-t, hogy hol kell megállni hidd el, tudni fogod) a zöldháromszög jelzésen. Hidd el megéri, az alábbiakhoz hasonló kilátásban gyönyörködhetsz. Innen belátni az előttünk lévő útnak majd a felét, ahogyan félkörívben a hegy oldalon ereszkedünk lefelé a hegy déli oldalán.
Ezt a "kerékpáros pihenőt" továbbra sem tudom értelmezni. Izgalmas felfedezni az egymással háttal álló padot. Több helyen láttuk az út szélére rakva, ahol a sűrű növényzet gyakorlatilag falat alkot a felé néző pad előtt. Nem tudom volt-e aki leül a növényekkel szemben, tőlük 30 cm-re...
A kilátás és a hely hangulata varázslatos volt
A panoráma
A Négyeshatárhoz visszatérve immáron jelölt úton (kék kerékpáros) lejtőzünk a Domoszlói-kapuig. Az élmény fantasztikus. Rengeteg muflon láttunk, illetve az alacsony páratartalom miatt a táj kitárult előttünk élesen kirajzolva hazánk szépségeit.
Panoráma onnan, ahol egy csapat muflon robogott át előttünk.
A táj ezen a részen mesés, ráadásul folyamatosan lejt.
Megálltunk eprezni, meg egy kicsit hülyéskedni
És ha már megálltunk, elmondjuk a véleményünket az e-bikeról. Két ember nyúzta, két vélemény született. Lóri egy igen erős bringás, először igen fanyalogva ült rá. Béla viszont vesz egy ilyet (mármint pont ezt, remélve, hogy fájós térde mellé a bringázás öröme vissza köszön.
Ülök egy pedelecen, ami (gyártó szerint – én ugyan ezzel a tesztbringával nem teszem próbára) fél méteres ugrást/zuhanást visel el. Hogy mi tetszett benne? Például kis lötyögéssel komoly távokat tehetsz meg, a 75Nm nyomatékkal a Bosch motor rendesen meg tud tolni. Baromi szép (véleményem szerint) és közelít egy crossmotor érzéséhez, zúgás, bűz és némi lóerő eltéréssel. Hegynek fel is kapsz levegőt, érzed a virágillatot, nézelődhetsz. Ha ügyes vagy, még izzaszthatod is vele magad. Szerintem jó választás abban az esetben, ha szeretsz viszonylag nyugisan túrázni, csörtetni árkon-bokron. Viszont speciális cucc, közel dupla tömeggel és teljesen más súlyponttal: vandálkodni ezzel is lehet, de másképpen, mint a motor nélküli tesójával. Külön kell tapasztalni, tanulni. Nincs mese, el kell vinni próbakörre, hogy megtalálod-e a helyét az életedben és belezúgsz-e.
Laurent
Ez a szép “rövid” nevű jószág kicsit a Brazil szappanoperák főszereplőit idézi fel, hogy amire kimondod a nevét, már véget is ért az aznapi túra, de szerencsére itt véget is ér ez a hasonlóság.
A gyártó gyakorlatilag a túrázástól a kemény terepen való tekerésig bárhová ajánlja. Az utóbbi el is várható egy 140mm-es rugóúttal ellátott Fox első villától, illetve egy Float DPS fenékmaszírozótól. Természetesen mindkettő állítható az igényeknek megfelelően.
A geometria csalóka, mert elsőre úgy tűnt, hogy a mátrai emelkedőkön harapni kell a kormányt, hogy az első kerék ne a levegőben táncoljon, de ez szerencsére nem következett be, köszönhetően az okos tervezésnek, a motor és az akku plusz súlyának.
A vezethetőség, fékhatás, váltás szintén teljesen rendben volt. Erre természetesen garancia az XT szett és a Magura MT4 tárcsafék is. A Bosch motor is kellemesen dolgozott, a szoftver is pontosan találta el a rásegítés mértékét. Az 500Wh-s akku pakk pedig a világból is kivisz :)
Tehát hosszabb túrákra és zúzósabb kerekezésekre is partner lehet. A súlyáról csak annyit, hogy nem szívesen cipelném vállon, de amíg a motor és akku gyártók ki nem fejlesztik az 500 grammos kitet, addig ez bizony velünk marad. Egyébként a terepen már a legkisebb eco módú rásegítés is eltünteti a plusz súly okozta többlet terhelést.
BéBé
Minden olyan gyönyörű
A távolból még ez is...
A gondtalan lejtőzést többször mint a képekből is látjátok többször megszakítottuk. Mindig akadt olyan látnivaló, amelyet érdemesnek tartottunk a bemutatásra. Az úton csak egyetlen csalódás ért. A Hármashatár erdészház, ez emlékeimben egy gyönyörű épületként élt, de ma már csak árnyéka önmagának. Ráférne egy alapos karbantartás különben lassan szétesik. Kerestük az itt fakadó forrást is, amelyből 20 éve igen jót ittam de sajnos az sem lett meg.
A Domoszlói-kapunál utunk két hegy az Oroszlán vár és a Jagus között átbukik a Mátra északi oldalára. Immáron aszfalton gurulunk tovább Recsk felé. Na nagyon nem kell tőle megijedni, nem tükör simaságú aszfalt. Sok kátyú ugyan nincs rajta, de több helyen eltűnt már a kopóréteg és az út alapon gurultunk lefelé. El kelnek itt is a széles kerekű gépek.
Innen már aszfalt...
Egy helyen az út villásan ketté ágazik itt figyelni kell a jó irányba, különben Recsk helyett Parádfürdőre érkezhetünk. Emiatt nekünk is volt egy fölösleges mászásunk visszafelé. Tehát az aszfaltúton tarts mindig jobbra! A piroskeresztet elérve lehagyjuk az eddigi utunkat és egy erdészeti út kalauzol el minket az utolsó előtti látványossághoz a recski kényszermunkatábor helyéhez, illetve rekonstruált épületeihez.
Az erdészház, amely sajnos a csendes elmúlás felé halad
A recski kényszermunkatábort 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság által működtette. A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. Sztálin halála után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták, és lényegében semmi sem maradt meg belőlük. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet helyreállítottak, eredeti állapotában a túlélők elbeszélése, illetve a meglévő fényképek alapján. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.
A recski tábor. (Ki későn érkezik ingyen nézelődik.
Néhány fotó és nézelődés után tovább hajtottunk, illetve begurultunk Recskre, ahol a pályaudvarnál expedíciónkat sikeresen teljesítve kalandunk tényleg véget ért.
Túradatok
- Hossza: 70 km
- Szintemelkedés: 1984 m
- Legmagasbb pont: 1014 m
- Domborzat: hegyvidék
A túrát ebből az irányból ajánljuk teljesíteni.
És a kalandok folytatódnak:
A napokban Karlovitz „Pupu” Kristóf barátom küldött egy track-et amely a kedvenc mátrai útvonalát tartalmazza. Az egy 70 km-es körtúra. De az már egy másik mese lesz...