Rendre kerülgettem a magyarországi tavakat. Meg volt már a Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó, a Kis-Balaton, sőt a Deseda - tó és a Lázbérci víztározó is, de a Fertő-tó még hiányzott a teljes egészhez. Ezért döntöttünk úgy, hogy októberben, a vénasszonyok nyarán teljesítjük ezt a kihívást.

Azon a bizonyos szombat reggelen, hűvös, ködös, szitáló időben indultunk el Fertődről, az óra mutató járásának megfelelően. Így a szakasz első felén letudjuk a hegyeket, akarom mondani a dombokat. A túrát két naposra terveztük, ausztriai szállással. (Ezért is kellett abban a fránya időben mindenképp elindulni.)

Heten vágtunk neki az útnak. Barátaim hagyományos bringákkal, a feleségek e-bike-okkal, én pedig tandemmel, amin hátul a gyerkőc taposta lelkesen a pedált. Könnyen rátaláltunk a kerékpárútra és az időjárás terén sok jóra nem számítva elkezdtük gyűjteni a kilométereket.

Fertőd, Fertőszéplak, Fertőboz. Egymás után maradtak el a települések, a köd viszont ragaszkodott hozzánk. Az út maga szép lenne, de sajnos a tájat féltékenyen takarta természet anyánk a kíváncsi szemeink elől.

Dél körül pihenőre vágyva megálltunk a Fényes pincénél (Balf után) egy pohár kóstolóra. Hamarosan mi fiúk, lent találtuk magunkat a pincében, ahol lelkesen mutogatták nekünk a borászat gépeit. Itt történt meg a második, egyeseknél a harmadik kóstoló a ház számlájára, amit így utólag a rögtönzött bemutatóval együtt köszönünk.

A borkóstoló meghozta az étvágyat így, a következő településen, Fertőrákoson be is ültünk egy étterembe, ahol forró teával és az előttünk lévő útra tekintettel levessel nyugtattuk meg korgó gyomrunkat. Miközben bosszankodtunk az időjáráson. Az alábbi kép úgy gondolom elárulja miért…

Az étteremből kiérve szikrázó napsütés fogadott, egész más világ tárult elénk. Az a másfél órás pihenő meghozta az eredményt. El lehetett rakni a vastagabb ruhadarabokat, mert a meleg is megjött a napsütéssel. Végre -ha távolból is- megláttuk a tó kéklő vizét, ahogy a nád közül elő-elő bukkant.

Elkészítettük az első csoportképet, amelyen mindenki mosolya őszinte, majd fél háromkor átléptük a határt. Sorban jöttek az osztrákká lett magyar települések: Mörbisch am See (Fertőmeggyes), Rust (Ruszt), Oggau (Oka). A települések között természetesen mezőgazdasági táblák sorakoztak. Elsősorban szőlő műveléssel foglalkoznak az itteni gazdák. Ment is a folyamatos puffogtatás, hangriasztás. A miértre jogosan várhatja a választ a kedves olvasó, szavak helyett azonban beszédesebb az alábbi fotó:

Igen, az mind seregély! A szőlők között jópofa bringás pihenők vannak kialakítva. Az egyiket jól ki is használtuk. Az idő előre haladtával egyre jobban vártuk a mai célállomást Neusidl am See-t (Nezsidert). Kicsi lányom hősként viselte az út fáradalmait, de már éreztem ereje végén jár.

Hat óra körül foglalhattuk el a szállást. Kis pihenő után elindultunk a városi éjszakába éttermet keresni. Pizzához nem volt kedvünk, ahogy egyéb gyors kajához sem. Kicsi bóklászás után akadtunk rá a Jörgs étteremre. Az a hely egy csoda volt.

Belépéskor közölték velünk, hogy ha nincs foglalásunk akkor sajnos nem tudnak helyet adni. Kifelé elejtett magyar szavunk viszont mozgósított egy magyar pincért. Öt perc múlva már egy asztalnál ültünk és élvezettel, magyarul rendeltünk. Annyira szívélyes volt a kiszolgálás, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak. Az ételekről meg ne is beszéljünk. A mai napig a számban érzem azt a bécsi szeletet és a köretként felszolgált osztrák krumpli, akarom írni burgonya salátát. A Jörgs megkoronázta a  napunkat. Köszönjük!

A másnap gyorsan eljött. Csapatunk kicsit fáradt volt. Úgy tűnik a tegnapi táv sokat kivett mindenkiből. Az időjárás ködös volt, de az elő-elő bukkanó Nap reményteli szép idővel kecsegtetett. Utunk először a kikötőbe vezetett, ahol alaposan körülnéztünk. Itt kicsit képzavarba kerültem mert kerestem a világítótornyot, amely a tó egyik jelképe, de nem találtam. Mint kiderült rossz helyen kerestem, az pár településsel arrébb Podersdorf am See-n (Pátfaluban) vár minket.

Odafelé az aszfalt több helyütt eltűnt és jóféle makadám úton bringáztunk. Őszintén szólva én imádom. Természetközelibbnek érzem mint az aszfaltot. Szeretek rajta tekerni. A világítótorony, mint a képeken is látszik fantasztikus! Kicsit a Fertő-tóra varázsolja a tengeri kikötők hangulatát.

Innen továbbra is makadám és aszfaltozott kerékpárutakon haladtunk. Illmitz-en (Illmic) sikeresen benéztük az utat és ide-oda kóvályogva alaposan megismertük. Ezen élményeinket Apelton-on (Mosonbánfalva) az utolsó osztrák településen egy parkban pihenve alaposan meg is beszéltük.

Magyarországra való megérkezésünk kicsit fura volt. Puszit, váll veregetést nem igényeltem, de egy árva tábla sem jelezte, hogy itthon, Magyarországon vagyunk. Fogadásunkról egyedül a szél gondoskodott. Feledhetetlenül fújt szemből. Fáradt csapatunk gyakorlatilag megállás nélkül kicsi csapatokra bomolva érkezett meg a fertődi kiindulópontunkra, ahol a kétnapos kalandunk véget ért.