2019-ben volt szerencsénk végig tekerni a Bécsi erdő kerékpártúrát Ausztriában, amely gyakorlatilag Bécs érintésével 4 folyó mellett halad. Az élmény fantasztikus, ajánlom mindenkinek. Ez ültette a fülembe a bogarat, hogy jó lenne itthon is valami hasonlót létrehozni. Így jött létre ez a több variációval bővíthető túra útvonal.

Én pedig úgy döntöttem, legyen ez egy újabb közös kaland, vágjunk bele együtt, elkísérem erre a felfedező útra férjemet. Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét választottuk ennek teljesítésére.

Ez a cikk némiképp furcsa és szövegvezetése színes lesz. A feketével írott részt én írtam, a kékkel szedett rész a feleségem gondolatait tartalmazza. A keretes rész, mint ez is egyéb információkat hordoz.

A Nullás kőtől Csákvárig

Korán keltünk, hogy az augusztusi forróságot és a budapesti forgalmat minél jobban elkerüljük. A túra kiinduló pontja nem is lehetett más, mint a Lánc-híd melletti „0”-ás kilométer kő. A kötelező fotók elkészülte után kezdetét vette utunk.

A kora reggeli kelés és hűvös miatt kicsit húzott az otthonunk melege, de megérte elindulni, a kora reggeli órákban sikerült kikerülni a számomra mumusnak számító belvárosi nagy forgalmat.

A korai gyér forgalomban a Szilágyi Erzsébet fasor folyamatosan emelkedő útja felé vettük utunkat, hogy mihamarabb teljesítsük első hágónkat. Eleinte még fáztunk a reggeli hűvösben, de az emelkedő hamar elfeledtette ezt a kis kellemetlenséget. Szinte kimelegedve értük el az ébredező Budakeszit, és a Himnusz szobrot.

Itt költöttük el reggelinket. Megcsodáltuk és elolvastuk a szobor ismertetőjét, illetve értetlenkedtünk az itt található gőzösön. (Mi köze van a városnak a vasúthoz?)

A szobor első látásra is gyönyörű, de megéri elolvasni a róla szóló leírást, mert így még inkább lenyűgöz majd titeket is a mű zsenialitása, milyen szépen játszik a mester a szimbólumokkal.

A Hinmusz szobor

A Magyar Örökség díjas szobrászművész, V. Majzik Mária alkotása. Helyileg Budakeszin áll a a főváros és a vidék határán, Erkel Ferenc kedvelt nyaralóhelyén. Az alábbiakban kicsit részletesen leírom hogy a kompozíció elemei mit is jelentenek. Ha gondolod nyugodtan ugord át. Bennem nyomot hagyott és mindig szívesen megállok itt pihenni.

A magyarság ősi pogány és keresztény szimbólumai is megjelennek a kompozíción. A szobor fókuszában a függőlegesen elhelyezett csonka kör kompozíció áll, aminek középpontjában Isten alakja van, a sugarakon pedig a Himnusz sorai olvashatóak. Az Isten-alak felett hét galamb is látható, a középső a csőrében tartja a Szent Korona keresztjét. A csonka kör kompozíció az ősi három halmon áll, alatta pedig a Himnusz szó látható rovásírással.

A teljes szoborhoz tartozik hét boltív is, mindegyikben 3-3 harang került elhelyezésre, ezekre a Magyar Királyság hatvanhárom ősi vármegyéjének nevét írta az alkotó. Minden délben harangjáték csendül fel az emlékműből, méghozzá mindig valamelyik magyar Mária-kegyhely templomharangjának dallamával, nemzeti ünnepeken pedig a Himnusz hallható. A harangokon egyébként 896 gyöngy is található, utalva a Honfoglalás időpontjára.

Az alkotás túloldalán a csonka kör sugarain magyar emberek kézlenyomatai vannak, jelképezve a magyar nemzetet, a csonka kört ezen az oldalon két, egymás felé nyújtott kéz zárja le. A jobb oldali karon Szent István királyhoz, míg a bal oldalin Szent Lászlóhoz köthető motívumok láthatók.

Tovább indulás előtt felöltöztünk, hiszen egy igen meredek lejtő várt ránk. Én szabadjára engedtem a gépben rejlő összes lovat és a megpakolt bringa szinte szállt. Feleségem kicsit óvatosabban követett, és a település utáni emelkedőn szépen behozott. Hiába az elektromos rásegítés hegyre föl sokat dob rajta. Pátyon megmutattam neki a kastélyt, amely romos mivoltában is lenyűgöző, de akkor lepődött meg igazán, mikor elárultam, hogy a kerítés, amelyet éppen fog a 48-49-es szabadságharc puskacsöveiből készült a legenda szerint.

Bevallom, én alapvetően nem rajongok a fegyverekért, katonai emlékekért, ez a találó felhasználás azonban tetszett, ránézésre sosem jutott volna eszembe, hogy ez puskacső lenne.

Hangulatos, hullámzó utacskán jutottunk el Zsámbékra, ahol az ország egyik legszebb romtemploma található. Utunk ezen a részén már érezni lehetett a Nap erejét, így nem is csoda, hogy a templomromhoz felérve frissítettünk egy jót, majd pihenésként körbejártuk a romokat. Augusztus 20-a révén ingyenesen látogatható volt. A település lakosait már várta az állami ünnepségre odakészített székek. Mi azonban mielőtt ez megkezdődött volna szépen tovább álltunk.

Számomra mindig lenyűgöző a hely tiszta energiája, ezért ha itt járunk mindig kérek egy kis pihenő időt, most is így volt ez, ülve elmélkedtem kicsit és feltöltődve indultunk tovább.

A Zsámbéki templomrom

Hivatalos nevén premontrei kolostor és templom romjai már messziről feltűnnek és uralják a település látképét. A rom egy háromhajós bazilika és kolostor torzója, mely 1220–1234 között épült. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le, azóta nem építették újjá. A hajdani kolostor dongaboltozatos termében kőtár tekinthető meg.

Továbbra is enyhén hullámzó nem túl forgalmas utakon haladtunk Bicske határáig, ahol az M1-es autópálya felüljárója előtt bekanyarodtunk balra egy kis erdőbe. Sikeresen megriasztottunk egy pisilő autós párt (Könyörgöm miért az egynyomós út közepére?), majd bevetettük magunkat a sűrűbe. Itt található Nagy Károly csillagvizsgálója. (Annyira azért nem „nagy”, mint ahogy elsőre gondolnánk a neve alapján. A mi Károlyunknak ugyanis ez a tényleges vezeték neve és ő nem államfő, hanem matematikus volt.) Az 1800-as évek végén külföldre emigrált és az államnak adományozta. Kár volt, mint látható az állam nem a legjobb gazda. A csillagvizsgálótól nem messze, az erdei úton egy meglepetés várt minket. Egy romjaiban is szép kastély. Vadászkastély lehetett gondoltam nagy okosan. Majd letelepedtünk, egy szúnyogmentes árnyas helyen kipihentük a korai kelés fáradalmait. Csak otthon utólag derült ki, hogy a mi kis vadászkastélyunk valójában egy mauzóleum.

Annak ellenére, hogy eredeti rendeltetése mauzóleum volt, mi gondoltainkban hangulatos kis hétvégi kastélynak képzeltük, s szívesen fel is újítottuk volna..hiába régen jobban megadták a módját az építészetnek is.

Bicske a nyári forróságban egy poros kihalt településnek tűnt. A helyi kastélyt illetve parkját nem volt kedvünk megvizslatni inkább mentünk tovább. Az meg van, hogy bringás útvonal tervezők a vasúti felüljárókat is előszeretettel használják? Nos mi ezzel ott szembesültünk. Szerencsére nem volt gáz a csomagokkal megrakott gépek áttolása. Nóri is boldogan próbálgatta az Apache elektromos bringáján a séta funkciót. Hát igen, így könnyű. A túra során egyébként kívülállóknak lehet, hogy fura volt, hogy az ő gépe volt jobban felmálházva. Dehát a géperő elbírta.

Tényleg így van, abszolút nem éreztem a megterhelést. Ez a bringa egyébként életem egyik legjobb döntése, nagyon szeretem. Sokan úgy gondolják ha elektromos bringával mész nem is kell használnod a lábad, a bringa megy magától. Ez nem így van, számomra abban segít, hogy ne haljak bele az emelkedőkbe, hogy élmény legyen a férjemmel tekerni, ne arról szóljon a nap, hogy a nap közepén már csak rám várunk :).

Bicske után a Felcsúti körforgalomig enyhe forgalmú volt a közút. Messziről, a nyeregben ülve megcsodáltuk a hatalmas stadiont, amely bármely városnak becsületére válhatna.

Innen Csákvárig igen erős volt az autós forgalom. Kicsi feleségem, aki ehhez nincs hozzászokva meg is osztotta ezt velem a repülős emlékműnél tett pihenőnk alkalmával. Egyébként igaza volt, a kicsit szűkös úton tényleg erős volt a személyautós forgalom. Ráadásul ugye, ma augusztus 20-a van, ami sokaknak szünnap.

Apropó repülős emlékmű. Teljes nevén Óceán repülős emlékmű. Érdemes róla megemlékezni, mivel hatalmas eredményt ért el a két háború között két honfitársunk. Endresz György pilóta és Magyar (Wilczek) Sándor navigátor egy (tengerentúli magyarok finanszírozta) közadakozásból vásárolt Lockheed Sirius típusú repülőgéppel 1931. július 15-én Új-Funlandról indulva Budapestre akartak repülni. Felcsút határában, azonban üzemanyaguk elfogyott és egy kukorica táblában landoltak valahol itt az emlékmű környékén. Akkoriban ez a tett szenzációszámba ment. Világszenzációvá az tette, hogy egyszerre három (két és fél, mivel kettő egymásból következett) rekordot is megdöntöttek: Egyrészt az 5770 km-es utat pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítették, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Másrészt a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe.

A rövid kitérő után egyhuzamban nyomtuk le az utat Csákvárig, ahol a szállásunk volt. Itt már csomagok nélkül néztünk meg két fő nevezetességet: az Esterházy kastélyt illetve a parkját, valamint a Gessner házat. Este egy fantasztikus vacsora tette fel a koronát a mai napra.

Az Esterházy kastély ma kórházként működik, így csak a kertjébe juthatunk be, sőt a pandémia helyzet miatt ezt most még jobban korlátozzák, ami érthető, de sajnáltam, mert hangulatos, szívesen körbejártam volna.

A Csákváron töltött idő alatt éttermet is kerestünk, hogy egy finomat vacsorázzunk, de végül a szállásunk megoldotta a problémát, ugyanis a kertjében egy hangulatos kis étterem fogadott minket fantasztikus illatokkal.

Folytatjuk...