Túránk második szakaszán már a Pireneusok főgerincen mentén haladtunk, s végre jöttek az igazi magashegyi szakaszok is csodás hágókkal.

3.nap 2021. július 18. (vasárnap)

Santa Pau – Olot – Ripoll – Toses – La Molina Táv: 107,1 km

Jó volt kicsit magunk mögött hagyni a nyüzsgést. Tudtuk, hogy csupán kisvárosokat érintve végig hegyek között kanyarog majd utunk. Elsőként legurultunk Olotba, itt reggeliztünk. Mindig elbűvöl Spanyolországban, hogy itt az ilyen kis „noname” isten háta mögött helyek is mennyire rendben vannak. A spanyol ráadásul nem egy koránkelős népség, így a reggeli órákban itt még alig láttunk embert. A város után megkezdtük a felkapaszkodást az első ezres hágónkra. Hatalmas forgalom volt, de szerencsére csak kerékpárosokból. Sorra előztek meg minket az egyenmezes országútis csapatok, akik épp a hétvégi hosszú edzésüket teljesítették itt fent a hegyekben. Ripoll szintén egy elragadó kisváros a Pireneusok lábánál. A város feletti hegyekről már jól látszott a hegységrendszer vonulata, s tudtuk, innentől már nem csupán kóstolgatjuk a hegyeket, hanem tényleg bevetjük magunkat közéjük.

Egész délutános küzdelem után felértünk az első "komoly" hágónkra

A délután nagyrésze már ebben a szellemben telt, folyamatosan kaptattunk felfelé a Toses-hágóra. A késődélutáni órákban sikerült elérnünk a hágó 1800 méteres tetejét, innen már csak egy rövid gurulásra telt az időnkből. Nem sokkal Alp üdülőfalva előtt az útszéli fenyvesben találtunk táborhelyet, nem sokkal a francia határ előtt.

4. nap 2021. július 19. (hétfő)

La Molina – Puigcerdá – Col de Puymorens – Port de Envalira – Andorra la Vella – Erts – Comapedrosa National Park Táv: 97,1 km

Túránk negyedik napján értük el először a Pireneusok főgerincét. Így mai napon két komoly hágó is várt ránk. A reggeli hűvös gurulás után hamar egy széles folyóvölgyben találtuk magunkat, s igyekeztünk még spanyol oldalon beszerezni a reggelit, ám csak egy szuper pékség volt nyitva, ahol friss kenyeret vettünk. A határátlépés simán ment, konkrétan senki sem ellenőrzött minket sem most, sem pedig a további Andorra, valamint francia-spanyol átkelőhelyeket. Kissé furcsa is volt számomra, hogy két ekkora nagyhatalom ilyen szabad bejárást engedélyez országába így a járvány közepén, míg mifelénk Közép-Európában szinte mindenhol vizslatják az oltási igazolásokat.
Már a francia oldalon reggeliztünk, majd rögvest neki is láttunk az első, majdnem kétezres hágónknak a Col Puymorens kaptatójának. Bár a táblák egyértelmű jelzése alapján Porté-Puymorens falu után az út zárva volt, csak az alagútban lehetett volna áthaladni, nyilván ez nekünk nem volt opció, így reménykedve kaptattunk tovább a néptelen úton.

Csak a miénk volt a hágóút - de ennek most annyira nem örültünk

A felsőbb szakaszon aztán találkoztunk egy-két munkással, akik nem voltak túl vidámak, gondolom már sok-sok országútis bepróbálkozott náluk, így eleinte nem akartak átengedni a félkész hídon. Sajnos csak franciául értettek, így nem igazán tudtuk nekik elmagyarázni, hogy mi nem a szokásos edzőkörünket nyomjuk, hanem konkrétan csak errefelé tudjuk folytatni a túránkat, Andorra felé. Helyette tűntetőleg leparkoltunk az út szélére, hiszen ha este jutunk át, az még mindig jobb, mintha visszagurulnánk Spanyolországba és onnan próbálunk meg átjutni Andorrába. Egy idő után belátták francia útépítő barátaink, hogy komolyak a szándékaink a továbbhaladást illetően, így nagy kegyesen engedélyezték, hogy a félig kész hídon áttoljuk a gépeket. Nem is volt semmi gond, a beton már rég megkötött, így utólag nem is értettük mit kellett ezen ennyit problémázni.

A hágó gyorsan meglett, s rövid gurulás után már Andorra felé vettük az irány. 2006-ban jártunk már ezen a szakaszon, akkor is a 2408 méteres Envalira-hágón érkeztünk meg az országba.

Egy komplett bevásárlóváros 2000 méteren - Andorra így fogadja a látogatóit

Emlékszem, már akkor lenyűgözött ez a miniállam, s csodálatom a következő napokban tovább erősödött. Ha csak a természeti környezetét nézzük, már az is elragadó. Az országot majdnem 3000 méter magas hegykoszorú öleli körbe, amely csak dél felé nyitott. A szakadékos völgyek lejtőin romantikus hangulatot árasztanak a jellegzetes széles tetejű andorrai parasztházak. Bár, maga a hercegség alig változott több mint 700 éves történelme során, az andorraiak ma már életszínvonaluk csúcsairól is letekinthetnek Európa többi részére. A fővárosban, Andorra la Vellában, s az országban lévő mindössze 50 apró településen élők nagy része nem is andorrai. A legtöbben spanyolok, franciák és portugálok, de élnek itt angolok, németek, afrikaiak, ázsiaiak is, és természetesen az andorraiak, akik két államfő: Franciaország államelnökének és a spanyolországi Urgel püspökének alattvalói. Csak ez a 12 000 andorrai polgár rendelkezik a hercegség áhított útlevelével. Az idegeneket voltaképpen megtűrik ebben a csaknem adómentes földi és (a téli sportok) paradicsomában, ahol nincs vám, a szociális szolgáltatások kiválóak, az iskolarendszer példamutató, a betegellátás ingyenes és a nyugdíj magas.

Andorra mindemellett bevásárló paradicsom is. Ezt bizonyítja, hogy itt, 2000 méteren közvetlenül a francia határ után akkora bevásárlófalu épült, melyet bármelyik európai metropolisz megirigyelhetne. 2006 óta a helyzet mit sem változott, továbbra is végeláthatatlan kocsisor kapaszkodik fel a Pireneusok francia oldaláról. Olcsóbb a benzin, a dohány és alkoholterméket nem sújtja külön adó, így alighanem megéri számukra a pár órás kocsikázás.
Innen még 400 méter szintemelkedéssel érhető el Andorra teteje, az Envalira-hágó, ahonnan már lejt az út egészen a nagyjából ezer méteren található fővárosig.

Andorra la Vellában szokásosan nagy tömeg és zsúfoltság fogadott. Ez a hely már sajnos kinőtte a rendelkezésére álló völgyet, elővárosai felkúsztak a szomszédos hegyvonulatok oldalára, illetve bekúsztak a mellékvölgyekbe.

Egy zsúfolt völgyben található Andorra fővárosa

Bevásárlás után már a mi utunk is felfelé vezetett, még nem tértünk vissza Spanyolországba, helyette elkezdtük a felkapaszkodást a miniállam legmagasabb csúcsa irányába. Koraestére sikerült elérni a szállodasorokkal övezett műút végét 1554 méteren, innen indul az ösvény a 2943 méteres csúcs irányába. Egy szerény grillezőhelyen készítettük el a vacsoránkat, majd a közeli vízesésben mártóztunk meg, s a sípályán a fenyőerdő takarásában sikerült nyugodt helyre lelnünk éjszakára.

5. nap 2021. július 20. (kedd)

Gyalogtúra a Comapedrosa (15 km)

Erts – Pal – Col de la Botilla Táv: 13,3 km

Kora reggel már magunk is mögött hagytuk kerékpárjainkat a túrázók számára kijelölt parkoló korlátjához zárva, s megkezdtük egész naposra tervezett gyalogtúránkat. A reggel hűvösében gyorsan haladtunk, s hamar elértük a Comapedrosa menedékházat, mely már magasan a völgy felett 2260 méteres magasságból néz le az apró országra. Reggeli után folytattuk a túrát. Innen már megélénkült a forgalom, a csúcsig több nagy csapattal is összefutottunk. Egy apró tengerszem után kapaszkodtunk ki a völgyből egy meredek, de nem kitett ösvényen a gerincre, s innentől már alig félórás sétával sikerült elérnünk az ország legmagasabb pontját. Andorra volt a 22. ország melynek feljutottam a tetejére. S ha már lúd, legyen kövér – gondoltuk – s megmásztunk a szomszédos 2800-as csúcsot is, ezután ereszkedtünk csak vissza a völgybe.

Comapedrosa Nemzeti Park - Andorra legmagasabb hegycsúcsaival

A napos délelőtt után délutánra megérkeztek a felhők, s annak esélye, hogy előbb-utóbb egy kiadós zápor szakadhat a nyakunkba. Rövid gurulás után megkezdtük a következő, s egyben utolsó andorrai kaptatónkat, melynek tetején búcsúzunk majd az országtól. Ezt azonban a mai napon nem sikerült még elérnünk, hiszen a rendre 7-8%-os kilométereken igencsak lassan haladtunk. Nagyon tetszett, hogy a Pireneusokban, főleg itt Andorrában, de néhol Spanyolországban is a kerékpárosoknak kilométerenként kiraknak ilyen apró tájékoztató táblákat, melyeken többek közt az szerepel, hogy milyen magasan járunk, mennyi szintet másztunk és mennyi van még hátra, milyen meredek lesz a következő kilométer. Később ezeket a táblákat, már csak „jóslat”-nak hívtam, hiszen „megjósolták” mi vár ránk a következő kilométeren.

Az elvonuló vihar esti színjátékát csodáljuk kétezer méter környékén található táborhelyünkről

Épphogy sikerült elérnünk a Col de la Botella igényes vendéglőjét 2000 méteren, mire megérkezett a zivatar hatalmas villámokkal és özönvíz-szerű esővel, mely nyomokban jeget is tartalmazott. Szerencsére a vendéglő mellékhelyiségét nem zárták be, így ennek előterében főztük meg a vacsoránkat, s vártuk meg a vihar elvonulását. A fellegek napnyugta előtt szerencsére elvonultak, s már csak egy csodálatos szivárvány emlékeztetett csupán az imént tomboló elemekre. A magashegyi környezet, a naplemente színei és ez a színpompás égi jelenség a túra legszebb képeivel ajándékozott meg minket ennek a mozgalmas napnak az estéjén.