4. szakasz – A Duna partjától a Vértes erdejéig. 2007. 05. 12.
Táv: 115,8 km
Szintemelkedés: 835 m
Átlagsebesség: 22,1 km/h
Maximális sebesség: 48,3 km/h

Némi logisztikai szervezés előzte meg az út folytatását, hiszen azt kellett eldöntenem, hogy hogyan is szeretném folytatni. A legkézenfekvőbbnek azt tűnt, hogy a Duna partjáról indulok el nyugati irányba. Így elkerülöm a forgalmas agglomerációt és kihagyás nélkül fogom tudni összekötni a két kiemelt zarándokhelyet.

A kora reggeli órákban érkeztem meg vonattal Nagymarosra. Már a kocsiban érzékeltem, hogy kint esik az eső. Nem örültem neki, de a kedvemet ez nem szegte és az állomáson leszállva rögtön nyeregbe pattantam. A nagyszerű kerékpárúton hagytam el a várost és haladtam a szitáló esőben. Tetszett így is a táj és jó volt nézni a felhők mögötti napfelkeltét. Szobhoz érve elállt az eső, de az út jócskán vizes volt még. Mivel sárvédőm nem volt, finoman haladtam tovább. A forgalom minimális volt. Közben azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon ilyen korai órában nyitva lesz-e a kishatár.

Letkéshez érve még tettem egy kitérőt a templomhoz. Aztán rákanyarodtam a határra vezető úthoz és lám-lám, nyitva találtam az átkelőt. A határőrök még nézegették egy kicsit a bicajomat, majd utamra engedtek.

Ezzel már a második országba léptem zarándokutam során. Innentől Via Slaviká-nak is elnevezhettem az utamat.

Salka (Ipolyszalka) nevű falu után elkapott egy óriási zuhé. Ráadásul közben egy kisebb hágót is meg kellett másznom. Az esőkabátomban azért már jobban éreztem magam. Szerencsére olyan nagy méretű, hogy a hátizsákom is aláfér, így annak tartalma teljesen száraz maradt. Az eső amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is és hamar Stúrovóba (Párkány) értem. Előbb kihajtottam a híd mellé és onnan gyönyörködtem a Bazilikában, majd személyimet felmutatva visszatértem Magyarországra a gyönyörű Mária Valéria hídon keresztül.

Esztergomban természetesen feltekertem a Várhegyre és be is léptem a Bazilikába. Aztán frissítettem és elindultam tovább a 11-es úton. A forgalom még mindig elég csekély volt, ami jól is jött ezen a főúton. Alig vártam, hogy elérjem Tátot, ahol elkanyarodtam a Gerecse felé. Ebben a hegységben még csak háromszor jártam kerékpárral, így nagyon jó volt újra „látni". Kis forgalmú utakon jutottam el előbb Tokod-bányára majd pedig egy bekötőúton felkerestem a híres búcsújáróhelyet, Péliföldszentkeresztet. Nagyon szépen épül, bővül a hely szinte rá sem lehet ismerni ahhoz képest, amit 1995-ben láttam itt. Ismét frissítettem és ekkor már napsütéstől kísérve emelkedtem tovább.

Bajótra érve balra vettem az irányt és a hegység egyik legszebb útjára kanyarodtam. Másnap bringaversenyt rendeztek erre és az emelkedőkön már látszódtak a bíztató feliratok. Ezek nekem is jól estek, hiszen volt mit megmásznom.

Bajna egy fontos csomópont, ahol jobbra kanyarodtam és másztam fel egy újabb emelkedőre. Közben szinte már melegem is volt, olyan erővel sütött a nap. Héreg határában egy kereszt felirata gondolkodtatott el. Aztán következett Tarján – amelyet szinte testvértelepülésnek tekintek, hiszen én salgótarjáni vagyok. Újabb frissítés következett majd még mielőtt nekiláttam volna a nap legmagasabb hágójának megtekintettem a gyönyörűen rendbe hozott kálváriát. A felirat szerint 1850-ben építették és 2003-2004-ben újították fel. Csodálatos ugyanakkor rendkívül egyszerű, ahogy ott sorakoznak a stációk a szép zöld domboldalon.

A hágómászás jól sikerült és egy hosszú lejtmenet után kiértem az 1-es főútra. Csak kereszteznem kellett mert haladtam Tatabánya felé. A megyeszékhely határát gyorsan elértem, de a központ azért jóval beljebb volt. A forgalom a szombat délelőttinek felelt meg – ami nem volt csekély. Nagyon vártam már hogy kiérjek belőle és elkanyarodtam Oroszlány irányába. Sajnos a forgalom nem csitult és ahogy kiértem a nyílt terepre a szűk úton nagyon kellemetlen volt, ahogy száguldoztak mellettem az autósok. Fogaimat összeszorítva lavíroztam az út peremén. Kis szusszanást Környe jelentett, de aztán folytatódott a száguldozás. Aztán végre megpillantottam a számomra kedvező leágazó tábláját és elkanyarodtam Majkpuszta felé.

Hamar elértem a kis települést, ami egy gyönyörű tóval kezdődött. Felette már látszódott a templom tornyának teteje. A régi malom épülete mellett jutottam fel Majkpusztára. A volt kamalduli remeteségi központ igazán lenyűgöző. Be is fizettem egy csoportos vezetésre és a bringámat a portán hagyva megnéztem belülről is az épületeket. Eddig csak hallomásból ismertem a helyet, de nagyon örülök hogy eljuthattam ide. Az idegenvezetés végét nem várhattam meg, mert tekernem kellett, hogy elérjem a vonatot.

Hazafelé, zötykölődés közben elgondolkodtam és éreztem, hogy nagyon jó dolog egyre közelebb jutni Máriacellhez.

5. szakasz – Bakonyalján, Kisalföld síkján. 2007. 07. 16.
Táv: 115,5 km
Szintemelkedés: 725 m
Átlagsebesség: 25,2 km/h
Maximális sebesség: 50,5 km/h

Elég sok program közbeszólt, így közel két hónap kihagyás után tudtam csak folytatni a zarándoklásomat. Óriási hőséget mondtak erre a napra, így amennyire lehetett, korán szerettem volna indulni.

Reggel 7-kor már kifelé kerekeztem Oroszlányból. Jó volt visszaemlékezni arra, hogy utoljára két hónapja gurultam errefelé. Még kellemes volt az idő és élveztem a reggeli fényeket. Egy gyönyörű horgásztavat érintve jutottam el Bokodra. A falu még csak ébredezett. A központban balra tartva Pusztavám felé hajtottam. Bal oldalamon végig a Vértes hosszú erdőségei húzódtak, míg jobbra egyre-másra látszódtak a nagy szántóföldek. Elég hamar elértem a Fejér megye nyitótábláját, mely mellett ott volt a címere is. Nagyon szép az a pillanat amit megörökít, ahogy István felajánlja a koronát Máriának.

Kisebb emelkedők-lejtők közbeiktatásával értem el Mórt. A központja nagyon tetszett a szép ligetekkel, kastéllyal és a nagy templommal. Tulajdonképpen innen mehettem volna nyílegyenesen is, de én szerettem volna útba iktatni Bodajkot is. Így viszont a körforgalomban balra kanyarodtam és pár perc múlva kiértem a 81-es főútra. Itt kénytelen voltam egy kicsit szabálytalankodni. Ugyanis kerékpáros tiltótábla van kint, de így a reggeli forgalomban, azért bevállaltam ezt a négy kilométert. Igyekeztem teljesen a fehér vonalon tekerni és nagy örömmel kanyarodtam jobbra a bekötőútnál. Előttem Bodajk falu, felette pedig a Bakony csúcsai tűntek fel. Kereszteztem a síneket, majd tettem egy kitérőt a gyönyörű templom együttes és a kálvária felé.

A következő falu Balinka volt, amit egy kisebb hegymászással majd gurulással értem el. Eszembe jutottak a jó 10 évvel ezelőtti emlékeim, amikor erre kék-túráztam. A falut elhagyva furcsa érzésem lett bicajozás közben és hátratekintve rá is jöttem, hogy mi a baj. Defektet kaptam. Szerencsére minden szerszám és pótgumi volt nálam így 10 percnyi munka után már újra tekerhettem. Közben a napi első frissítést is megejtettem.

Következett Bakonycsernye majd pedig elérve a megyehatárt már Veszprém megyében haladtam tovább. Innen a megmászandó dombok már magasabbak lettek. A nap is már elég erősen tűzött, így kissé nehezebb volt a bringázás, mint korán reggel. Szemben feltűntek a csetényi szélerőművek. Csak az egyikük forgott, de az is nagyon lassan. Dudarba érve elkanyarodtam jobbra, de még előtte felcsillant a Bakony csúcsát jelző radar, a Kőris-hegyen.

Végre egy hosszabb lejtő következett, melynek vége Bakonyoszlopon volt. A faluban egy igen szép parkot és egy csodálatos kastélyt is láttam. Aztán már a következő látnivalóra, Csesznek várára koncentráltam. Oda most nem tekertem fel, de azért Bakonyszentkirályra érve is akadtak emelkedőim.

A falu végén hirtelen a 82-es főúttal találtam szemben magam. Kiírva nincsen, de nekem a szemben vezető volt a nyerő, melyen Bakonyszentlászlóra lehet kerekezni. Itt található Magyarország legszebb ősfenyvese. Nagyon jó érzés volt a naptól védett, árnyékos helyeken hajtani. Az erdő közepén ismét megyét váltottam és ezzel már Győr-Moson-Sopronban tekertem tovább. Érdekes, hogy ez terület itt nagyon sokáig Veszprémhez tartozott, de 2002-ben az itteni települések kezdeményezésére, átkerültek az északi megyéhez. Beérve a településre, jobbra kanyarodtam és egy frissen aszfaltozott útba botlottam. A minősége csodálatos volt, de út menti fa már nem szolgált védelmül, így a tűző napon tekertem tovább.

Bakonygyiróton a falu elején van a temető és benne egy csodálatos kálvária. Kis falu, óriási emlékkel. Aztán továbbhajtva a friss aszfalton Romándra értem. Itt még nem mentem ki a 82-esre, hanem maradtam a „hátsó" utakon és egy kicsi aszfaltcsíkon – melyet egy tábla is kifejezetten kerékpárosoknak ajánlott – értem át Bakonypéterdre. A falu végénél már ki kellett hajtanom a 82-esre, de ekkor feltűnt a következő célpontom, a pannonhalmi apátság. Igyekeztem gyorsan túljutni a főút 6 kilométer hosszú szakaszán és intenzív tekerés után kanyarodtam jobbra Ravazdnál. Nagyon finom emelkedéssel haladt az út Pannonhalmáig. Ott viszont jött az igazi hegymenet. Így – délelőtt 11-kor – a kánikulában kifejezetten nehéz volt megmászni a hegyet. Ám végig éreztem az erőt és megállás nélkül értem el a világörökségi helyszínt. Nagyon sok turista volt a bejáratnál, egyikük felajánlotta, hogy lefényképez engem. Örültem a lehetőségnek. Még készítettem pár fotót, aztán frissítettem és ezzel el is fogyott a reggel berakott 1,5 l vizem.

Lefelé megálltam az élelmiszerboltnál és egy kedves kisfiút megkértem arra, hogy vegyen nekem egy üveg ásványvizet. ő nagyon készséges volt és hamar hozta is nekem. Megköszöntem neki és még egy kicsit beszélgettünk is. Aztán betöltöttem a vizet a zsákomba és tekertem is tovább. A 82-est elkerülve, Győrság érintésével hajtottam a nagyváros felé, majd pedig délre már a vasútállomáson voltam, ahonnan vonattal utaztam vissza.

Nagyon nehéz, de felejthetetlen nap volt ez is.

6. szakasz – A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban 2007. 08. 14.
Táv: 108,2 km
Szintemelkedés: 270 m
Átlagsebesség: 23,4 km/h
Maximális sebesség: 63,5 km/h

Elérkezett a pillanat, hogy elérhető közelségben érezzem célomat, Máriacellt. Kissé bonyolult logisztikával ugyan, de három nap alatt szerettem volna Győrből kiérni erre a szent helyre. Társam is akadt erre az útra Vincze Gábor (Somi) személyében.

Sikerült fél kilenckor elindulnunk Győrből és a reggeli forgalomban evickéltünk északi irányba. Sorra haladtunk át a hidakon, majd egy gyönyörű fasoron át hagytuk el végül a várost. A Rábca töltésére igyekeztünk, mert szerettük volna mellőzni az 1-es számú főutat. Hamar meg is leltük a kavicsszórásos utat és vígan haladtunk az egyre melengetőbb napsugarak között.

Hamarosan egy holtágnál lyukadtunk ki, ahonnan nem tudtuk, hogy merre menjünk. Balra látszódott egy település, de nem tudtuk, hogy Abda vagy a mi célunk Kunsziget az. Végül arra vettük az irányt is így az is kiderült, hogy az előbbi faluról van szó. Szerencsére volt kerékpárút is, így csak pár kilométert kellett tekernünk a főúton és így értünk el az előre eltervezett leágazóhoz. Itt balra tartva előbb átkeltünk az M1-es autópálya felett, majd pedig megérkeztünk Mosonszentmiklósba.

Itt egy gyönyörű épületegyüttest találtunk. Középen a templom – mint édesanya – és két oldalán egy-egy kis kápolna, mint ha a gyermekei lennének.

A következő falu temploma igazi középkori hangulatot teremtett. A XIII. századi Szent Jakab templom – ez is a zarándokútra emlékeztet – nagyon jó állapotban van, pedig többször is megsérült. Gyönyörűek a bélletes kapui és igazi különlegességek a csűrlős sisakjai. A gondok megkeresése után egészen a templomtorony tetejéig lehet sétálni, ahonnan a kilátás is pazar.

Kifelé hajtva a faluból a Fő utcán - az egyik ház sarkánál - egy gyönyörű Nepomuki Szent János szobrot láttunk, majd pedig a falu után egy kerékpáros útjelző táblát találtunk, melyen az irányunkba eső fontosabb települések voltak feltüntetve. Hamarosan metszettük a Rábca egyik ágát, majd pedig egyre nyitottabb mezőkön tekertünk. A táj szépséges volt és néha még vadakat is láthattunk. Bősárkány temploma szépen fel van újítva, óriási lantablak van a keleti oldalán.

Lassan megközelítettük az osztrák-magyar határt, de nem léptük át, hanem igazi kerékpárúton tekerve elhajtottunk Fertődig. Egy-egy fotó erejéig bekéredzkedtünk a parkba, majd pedig – továbbra is kerékpárúton – haladtunk tovább, egyre nyugatabbra. Rendezett falvakat és szép templomokat láttunk és nagyon sok kerékpárossal is találkoztunk.

Közben egyre melegebb lett és lassan elérkeztünk a Soproni-hegység lábához. Itt letértünk a kerékpárútról – amely Fertőrákos felé haladt – és megkezdtük az első kapaszkodót. Elég nehéz volt hozzászoktatni magunkat az emelkedőhöz, de azért lassan belejöttünk. Számomra hihetetlenül hosszú és forró volt a hegy, de aztán végül csak felértünk és megpillantottuk Sopront. Egy jókora gurulással pedig a vasútállomásra értünk. Innen visszavonatoztunk Győrbe, majd pedig onnan autóval mentünk át Szombathelyre, ahol volt iskolatársaimnál raktam le a járművet. Korán elmentünk aludni, mert másnap hajnalban már vonatra kellett ismét szállnunk.

Szép, de nagyon forró napunk volt. Már nagyon izgatottan vártam az osztrák szakaszt.

Kapcsolódó cikkek:
Via Margaritarium 3/1