Korzika szigete, ami sok ember fejében – köztük az enyémben is -, mint egzotikus helyszín jelenik meg, főleg kerékpárral. Cobranco 2018 decemberében, amikor a 2019-es terveket ismertette, kibökte: 2019-ben az Alpok-túra Korzikán lesz!

Bevallom, kicsit meglepődtem, mert nem sok ismeretem volt a szigetről. Első pillanatban fogalmam sem volt róla hogyan tudunk odajutni, mi vár majd ott ránk. Ez a „mi vár majd ott ránk” nem csak az időjárásra, a domborzatra, a helyi miliőre, hanem mindenre vonatkozott. Számomra Korzika egy nagy fekete lyuk volt a tudásom univerzumában. Mivel érdekelt a dolog, ezért igent mondtam. Később többször átbeszéltük az odajutást, a helyszíneket -amiket érinteni fogunk-, az időablakot -amikor menni szeretnénk. 

-1. nap 2019.06.01. Szombat (autós szakasz ~1.500 km)

Két fontos alapköve volt a túra időpontjának. Az első, hogy ne legyen túl korán. A tengervíz hőmérsékletét ne csak a fókák élvezzék, hanem a fehér ember is, pl. mi ketten. A másik, hogy ne csússzunk bele a nyári turista-idénybe, mert akkor a tumultus miatt élvezhetetlen a szép környezet a sok autó és ember miatt. Ezeket a feltételeknek figyelembe véve a május közepe, június közepe közötti időszakot néztük ki az indulás időpontjául.

Az időjárás – az elmúlt években szokásos hektikusságával – megnehezítette a dolgunkat, mert májusban nem csak itthon, de a mediterrán vidékeken is vacakul alakult. A hűvös csapadékos időszakok akadályozták a tenger melegedését és ezzel minket is az indulásban.

Nem húzom a tovább dolgot, május végén javulni látszott a helyzet, eldöntöttük, hogy megyünk. Megvettük a kompjegyet 2019.06.02.-re, és 06.01-én a délutáni órákban elindultunk, a tervezett unortodox útvonalon.

Ezt azért kifejtem, mert különben a levegőben lógva maradna a jelző és nem akarnám, hogy a végén valakire ráessen.

A legrövidebb útvonal: M3-M7-M70-Szlovénia-Olaszország-Livorno, innen kb. 80 km komp és az ember már ott is van Bastia-ban. Na, Cobranco nem ezt választotta, hanem ezt: M3-M1-Ausztria-Landeck-Svájc (St.Moritz.)-Olaszország (Savona), innen kb. 200 km komp. Az ok egyszerű: időben, távban ugyan hosszabb, de anyagilag kedvezőbb, mivel az olasz autópályákból kevesebbet használunk. Egyébként sem hajtunk 130-cal, csak 100-110-zel, a hosszabb – éjszakai – kompút pedig lehetőséget biztosít az alvásra, így esély nyílott arra, hogy – közös útjaink történetében - először kipihenten kezdjünk egy túrát.

0. nap 2019.06.02. Vasárnap (10 km 0 m)

A szokásos úton értük el Milánót, valamikor vasárnap délben, de úgy tűnt itt senki nem veszi komolyan a vasárnapi családi ebédet. Annyian voltak az utakon mint az olaszok.

Innen kb. 3 óra alatt elértük Savona-t, így nem volt gond a komp indulásával, ugyanis az 21 órakor ment. Muszáj volt a biztonság miatt sok időt ráhagyni a nagy távolság miatt (1 500 km), mivel nem akartuk veszni hagyni a 73,4 Euro-s kompjegyet.

Ennyi pénzért kettőnket és a két bringát viszik át, kabint nem rendeltünk, mert Cobranco információi szerint a fedélzet bizonyos – emberekkel kevéssé telített - részein a földön is lehet aludni. Tehát fejenként kb. 12.000 Ft-ért visznek 200 km-t, ami 60 Ft/km egységárnak felel meg. Miskolcon jelenleg a buszjegy ára 300 Ft, tehát ha 5 km-nél kisebb távot buszozunk, akkor olcsóbb a komp! Ha visszük a bringát a buszon (300 Ft/nap), akkor 5 km buszozás 600 Ft lesz, amiből 10 km-t kompozhatnánk.

Ha ilyen olcsó a komp, nem értem miért nem építenek a Szinva patakra egy duzzasztót, rá egy erőművet és szinte ingyen hajózhatnánk – elektromos hajókkal -, vagy legalábbis fél áron. Na, megyek és beadom újításnak, hátha lehet még EU-s pénzhez jutni. Ennél nagyobb hülyeségre is lehetett kapni, pl. 1 m magas kilátóra. (ha valakit érdekel: Dunning-Krüger hatás)

Na, szóval megérkeztünk Savonába, és keresni kezdtük az előre – a nagy G-n – megnézett ingyenes parkolót a Q8 benzinkút mellett. Ja persze, ahogy Móricka képzelte, minden négyzetláb helyen autók álltak egymás hegyén-hátán. Sehol semmi lehetőséget nem lelvén, mentünk tovább kifelé a városból, a kikötő felé, hátha lesz valami, mert időnk az volt, mint a tenger.

Mentünk vagy 5 km-t és találtunk egy utcácskát a sporttelep mellett, - ahol - a magyar tömegek számára - teljesen ismeretlen sportot fedeztünk fel. Kérdeztük is, vajon mi lehet ez, amit egy labdával játszik a két csapat és az a feladat, hogy kéz érintése nélkül az ellenfél ún. kapujába kell juttatni a gömböt. Megbabonázva figyeltük milyen ügyesen terelgették a játékszert, akár puli a nyájat. Kérdésünkre mondták – nem tudom jól értettem-e -, hogy valami „fusball”, vagy ehhez hasonló és a játékosoknak kell azért fizetni, hogy játszhassanak. Le voltunk nyűgözve, mit ki nem találnak az emberek saját szórakoztatásukra.

De vissza a parkolóra, ami nem volt meggyőző, végül félóra múlva kiderült, hogy a kikötő parkolója ingyenes, biztonságos és még hely is volt benne.

A chekin-ig még sok időnk volt, emiatt lerántottuk a bringákat a tartóról és csak úgy csupaszon – a bringa volt az, nem mi - betekertünk a városba. Nagyrészt bringaúton, a tengerparton haladtunk, legalább megnéztük a tengert, nehogy a következő napon sokként érjen a látvány, lehet mondani akklimatizálódtunk.

A kocsihoz visszaérkezve – némi közjátékkal fűszerezve –felmálháztuk a lovakat  és elindultunk a kompunk felé, tudniillik 2 órával indulás előtt már be lehetett szállni. Előbb azonban még kétszer ellenőriztek, majd begurultunk a nagy dög gyomrába.

A hajó legénysége sokféle nyelven nem beszélt, viszont mutogatni és ordítani nagyon tudtak, amiből kivettük, hogy a baloldalon menjünk teljesen előre és egy kis korláthoz hozzá akarták rögzíteni a bringákat, de mi álló mutatóujjal jeleztük, hogy zavar van az erőben, hiszen az értékeinket, a hálózsákot, derékaljat, a tisztálkodó felszerelést és kaját is ki kellett bányásznunk, ami nem kevés időt vett igénybe. Az időveszteség a matrózokban feszültséget generált, amit újólag ordibálással próbáltak levezetni.

Amikor ezzel megvoltunk, akkor mint a mikulás, - amikor defektet kapott a szánja és a hátán kellett elvinni a puttonyát – felmentünk a zegzugos lépcsősoron 5-6 emeletet. A legfelsőn, vagy alatta eggyel, találtunk egy olyan bárnak kinéző részt, ahol nem volt kiszolgálás. Gyorsan elfoglaltuk az egyik sarkot, körbebástyázva magunkat forgó fotelekkel, nehogy valaki úgy érezze,hogy neki még jut fekvőhely a kék padlószőnyegen. Felfújtuk a derékaljakat, rátettük a hálózsákot, majd Cobranco eltűnt, illetve elment felfedezni a hajót. Komoly dög volt,étteremmel, gyárkéménnyel stb...

A komp menetrend szerint elindult, de addigra már a Ligur partvidéket szegélyező hegyek mögé bújt a nap és a sötét kezdett belopózni a Savonai öbölbe. Érdekes látványt nyújtott az elhagyott szárazföld, mert a távolban óriás kígyóként áramlott a pára. A távolodással arányosan csökkentek az érdekes részletek ezért inkább az alvás mellett döntöttünk.

Bennem volt egy kis izgalom, hogy 9 nap múlva, mikor visszaérkezünk, akkor az autó a helyén lesz-e, illetve az akkumulátora képes lesz-e az önindító megforgatására. A jószág 11 éves elmúlt, 270 ezer km is beleugrott már, de az akku eddig még bírta. Miután ezen túltettem magam, eltettem magam másnapra.