A KLND oldalán találtam ezt a túrát, ami a maga 150 km-ével egy laza két, jó esetben csak másfél napos kintalvós túra képében ragyogott fel. Egy szép szombati napon Ricsi barátommal leszálltunk a szobi vasútállomáson a vonatról és nekivágtunk a kalandnak.

A túra teljesítői:kék felsőben Ricsi és kizárásos alapon a másik csak én lehetek

Az első kilométerek. A Duna felől (felső kép) így utólag látszik, hogy borul, de akkor nem igazán tűnt ez fontosnak.

Szob után jutott eszünkbe, hogy nem csináltunk induló fotót, így itt megállva pótoltuk azt. Illetve a Duna felé pillantva készítettem egy képet a Visegrádi-hegységről. Egy zúzott köves úton, az egykori Nosztrai úton tekerünk fölfelé. Útközben egy hányattatott sorsú fekete kőből készült keresztet láttunk, Krisztus nélkül. Márianosztra előtt egy rövid kitérő csodálatos panorámát ad a településről, illetve az azt szegélyező hegyekről.

A hányatott sorsú fekete kereszt. A rajta lévő szöveg szerint 1943-ban állíttatta a Sukola házaspár. 1983-ban darabokra törték, de 2006-ban lányuk s unokáik újra állíttatták. Most, 2023-ban azonban hiányzik róla a megfeszített.

Márianosztra panoráma. (Katt a képre a nagyobb méretért!)

A faluba nem visz be a túra, hanem annak határában egy éles jobbkanyar egy jobb napokat is látott útra vezetett. Régen országút lehetett, amiről az oldalát szegélyező vasbeton korlátok tanúskodnak. Nagyon hangulatos utacska, amely egy sűrű erdőn át vezet és szinte végig lejtett Zebegényig. (Feltételezésünk otthon bebizonyosodott egy 1941-es katonai térkép országútként tünteti fel.)

Elfeledett országúton

A faluban már lehetett érezni, hogy elromlott az idő. A szél megélénkült és sötét fellegek tornyosultak fölöttünk. A helyi árusok is össze felé pakoltak. A Trianon emlékműnél tavasszal már jártunk és a Duna felől egy meredek gyalogút vezet fel. Ezek alapján egy nagyon meredek tekerős, tolós mászásra számítottunk. Meglepetésünkre azonban egy meredek, de jól tekerhető út vitt fel az emlékműhöz és a mellette lévő kilátóhoz.

A hegygerincen és a kilátóban erősen lehetett érezni a szelet, illetve csúnya fekete felhők rohantak felénk.

- Mit csináljunk?
- Maradjunk és nézzük meg mi lesz?
- Menjünk el Nagymarosig, ott majd eldöntjük!

Jön a vihar!

Ebben maradtunk és már mentünk is tovább. Átbukva a hegygerincen jelölt kerékpárúton tekertünk és a szél is elállt (vagy legalábbis felfogták a hegyek). Köves-mezőn a túra egy kis kitérőt tesz a Juliánus-barát kilátóhoz. Az út kicsit meredekebb lett és megjelentek az első esőcseppek. A szél érdekes módon szinte elállt. Ekkor jött a Garmin LiveTrack szolgáltatásában az egyik követő barátunk üzenete:

- Tekerjetek, jön az eső!

És már szépen szitált. A kilátót úgy értük el, hogy nem áztunk bőrig. Illetve szerencsére olyan meleg volt, hogy gyorsan meg is száradtunk. Az esőnek csak a szélét kaptuk, az is elég gyorsan elvonult, így a túra folytatásában maradtunk.

A Juliánus-barát kilátó. A jobb oldali képen szépen látszik, ahogy az eső húzódik el. Ahol éles a kép ott már nem esik, ahol homályos ott még igen.

Jó étvágyat a fáradt túrázóknak!

Kóspallagra beérve az esőnek már nyomát sem láttuk. Még az aszfalt sem volt vizes. Itt az első boltnál megálltunk és kis kajálós pihenőt tartottunk. Innen Nagybörzsönybe a Hosszú-völgyi-patak völgyében tekertünk el. Az út először aszfaltos, majd szuper földút volt. Végül a település előtt ez fogadott:

Dagonya!

Szóval a sár sem maradt ki. Szerencsére több helyen az út mellett tudtunk haladni, így végül is nem lettünk olyanok, mint a vaddisznók.

Szerencsére nem volt olyan vészes az átkelés

Én Nagybörzsönyben most jártam először. Egy nagyon kellemes kis település rengeteg látnivalóval. Meg is fogadtam, hogy a családdal még visszalátogatok ide.

Nagybörzsöny, egy csodás falu. (Nem csak a lepény miatt!)

A falut elhagyva eleinte földutas, majd aszfaltutas 12 km-es mászás várt ránk. Nem volt nehéz és meredek, csak hosszú. Viszont az erdő itt nagyon szép volt, így élveztünk minden pillanatot. A csúcsot elérve gyakorlatilag visszagurultunk Kóspallagra, majd onnan egy meredek kaptatóval kezdve átbuktunk egy gerincen és megérkeztünk Királyrétre.

Királyrét

Itt megpihentünk. A büfében ittunk egy olyan jó alkoholmentes sört, hogy muszáj volt még egy kört kérni. Nem siettünk, hisz időben jól álltunk és már csak egy nagy mászás és egy lejtő várt ránk. A Nagy-Hideg-hegyre feljutni mindig kihívás. Ez egy 10 km-es emelkedő, aminek 5%-os az átlag meredeksége. Ma már 70 km-volt a lábunkban, de szerencsére nem okozott gondot, probléma és séta nélkül felértünk a 864 m-es csúcsra.

A büszke megérkezés a Nagy-Hideg-hegyre, majd a szenvedés Csóványosra

Eddig a túra nagyon kellemes volt. Innen azonban a nyomvonal megálmodójának úgyí tűnt elgurult a gyógyszere. Átvezetett ugyanis a Csóványosra. Nincs messze az a csúcs, csak 2 és fél km, de bringával tekerhetetlen. Csomagokkal megpakolva egyszerűen élvezhetetlen csak szenvedés. Átlag 10%-os köves-sziklás kaptatókon toltuk a gépeket. Volt, ahol 17%-os volt a meredekség. Majd egy óra volt ez a rövid és értelmetlen szakasz.

Rengeteg energiát és időt vesztettünk, így túl sokat nem pihenhettünk a csúcson. A kilátó megmászása után indultunk is tovább. Az út eleinte egy egynyomos turistaút volt, több helyen fatörzsek feküdtek rajta keresztbe. Így rövid tekerések, majd átemelések jellemezték az utat.

Szerencsére ez is véget ért, előbb egy alig járt kétnyomos, majd egy széles dózerútra jutottunk, amely meredeken szerpentinezve vitt le a hegyről. Az út elég laza, sodrós felületű volt, így ésszel kellett lefelé ereszkedni.

A hegy lábánál Kemence várt minket. Az első büfében ittunk egy jót, illetve Ricsi bevert három szál virslit, ami ahogy fogalmazott: „Életmentő volt!” Mivel eléggé megcsúsztunk az idővel nem nagyon pihenhettünk, ha Drégely várában akarunk aludni. Így indultunk is tovább. Bencebarátiig még lejtett az út, majd onnan egy 10 km-es, nem túl meredek, de soha véget nem érőnek tűnő utacska vezetett fel minket a várig.

Aludtál már várban?

A várat alkonyatra értük el. Gyors táborverés és lánc waxolás volt az első teendőnk, majd már félhomályban egy rövid várnézés. Ezután jött a tea és vacsora készítés. Úgy 9 körül kerültem függőágyba.

Reggeli panoráma (Katt a képre a nagyobb méretért!)

Drégely vár

Reggel kicsit későn keltem, így a napkeltéről lemaradtam. Viszont a felkelő Nap még így is csodás volt a várból. Reggelinél megállapítottuk, hogy sürgősen víz után kell nézni, mivel kettőnknél összesen nem volt egy liter. Szerencsére kb. 5 km-re jelzett a térképünk egy vadászházat udvarán csappal.

Visszagurultunk a völgybe és a tegnap félbehagyott aszfaltúton folytattuk a mászást. Ez pont a vadászházhoz (Wenckheim Vendégház) vitt, ahol tényleg volt csap a csizmamosónál. Így a folyadék problémánk gyorsan és kis kitérővel megoldódott.

Utunk innen még egy kis mászást tartogatott, majd egy szuper lejtőt. Amelynek végén a Király-kútnál egy forrás üzemel. Így utólag nem is volt akkora para ez a vízhiány.

Király-kúttól kezdődött utunk utolsó hosszú emelkedője, előbb aszfalton, amin elbambulva tovább is mentünk Závoz nyeregig, ahonnan tiszta időben csodás kilátás nyílik. Majd visszagurultunk a Mázsaházhoz, ahonnan ismét földes utakon a Kemence patak völgyében jutottunk egyre magasabbra. Ez egy jó 8 km emelkedő a csúcsig és csodálatos fák között vezet. Hatalmas élmény.

Kihúztuk a sárkány fogát!

A „Sárkány feje út”-on itt találtuk meg a sárkány fogát, amely mérgesen beleakadt a hátsó kerekembe és hangos sziszegéssel kiadta a lelkét és az összes defektgátló folyadékot. Láttatok már olyan belsőt, amely tele van defekt gátló trutyival? Hát elég undorító! Szerencsére a folyadék vízzel oldható és nagyon könnyen eltávolítható a kézről.

Már két éve nem volt defektem. Remélem letudtam most is jó pár évre. Gyors belsőcsere és indultunk id tovább a csúcs meghódítására.

A Vár-hegyi kilátó. A panoráma csodás, fotót nem mutatok, nézd meg!

A hegyen átbillenve eleinte egy meredek gyors száguldás várt ránk, amely lefelé kicsit szelídült. Király-rét előtt még egy rövid kitérővel meglátogattuk a Vár-hegyi kilátót, majd lent a Büfében a tegnap megkóstolt és finomnak ítélt Majdnem Pilseni mentes sörből ismét fogyasztottunk egy-egy üveggel. Megnéztük a vonat menetrendet, majd kényelmes tempóban Szokolyára tekertünk, ahol a vasútállomáson kalandunk véget ért.

Verőce, vasútállomás. A kaland vége!

Végszó és útvonal értékelés

Felemás érzésekkel tekintek erre a túrára, amelyben az a jó, hogy a Börzsöny nagy részét bejárja. Ebben a formában azonban ajánlani, nyugodt szívvel ismeretlenül senkinek sem ajánlom, mivel a Nagy-Hideg hegyről az átjutás Csóványosra, illetve az onnan levezető szakasz nagyon kemény. Ok, táskák nélkül egy napos telkesítéssel ez a rész sem gond, de az nem túra.

Ha a túra egészét nézzük nem is illik bele, mivel egy 4 km-es szakaszt levéve széles aszfalt és dózerutakon kígyózik. Ezen a tekerés könnyű és biztonságos. Az a bizonyos 4 km viszont maga a pokol. És egyáltalán nem illik bele.

Így ebben a formában az adatbázisunkba nem is kerül fel. Ellenben 2 részre bontva hamarosan ott lesz, mivel bátran ajánlható bárkinek. Ráadásul legálisan tekerhető. Jövőre, ha találunk egy jobb megoldást arra, hogy Kemencére átjuthassunk a Nagy-Hideg hegy után, akkor majd egyben is. De az már nem a Sárkány feje út lesz...

• Túra hossza: 153 km
• Túra nehézsége: Közepes
• Túra terepe: Hegyvidék
• Szint: +3100 m,-3100 m
• Átlagos meredekség: 3.9 %

A felszerelés

• Merida Big Nine kerékpár, Schwalbe Hurricane gumik
• Pro és Merida gravel táskák
• Naturhike függőágy
• Merida Seven hátizsák

• Giant Trance 2 kerékpár, Schwalbe Mondial gumikkal
• Zefal gravel nyergecső táska
• Naturhike sátor
• Decathlonos hátizsák

Fotó: Hevesi Richárd és Kiss Csaba