2. nap

Hajnalban kelünk. A reggeli hideg vizes mosakodás, most kimondottan jól esik. Összerakjuk a csomagjainkat, hogy azt Zoli a következő szálláshelyünkre vihesse. Hátizsákok a háton, sisakok a fejen, kulacsok megtöltve, lábak a pedálon. De mielőtt elindulnánk, Tündi néni még ismerteti a mai programot és felhívja a figyelmet a leselkedő veszélyekre. Fontos vezényszavak ismerete, követési távolság betartása, ez mindenki érdeke! Ám az egyik kislány sír...nem érzi jól magát! Tanakodunk, mi legyen vele?! A döntés evidens: előre megy a csomagszállító autóval és a kolléganőmmel a következő sátortáborunkba.

Így ketten maradunk Tündivel a 19 gyerekre. Nem baj, megoldjuk!

Első megállónk újra a Hársas-tó, de a korai órák miatt most kevesebben fürdenek benne közülünk. Helyette, körbe bicajozzuk. Ez nekünk +2 km lesz a mai távhoz, de megéri. A tó széléről olykor bevezet az út a fenyőerdő árnyékába, majd újra a vízpartra.

Messze még a keserűszeri szállásunk, ezért indulunk tovább. Hamar kiderül, hogy az útleírás valós: itt hegyek tornyosulnak előttünk, nem dombok. Alig kapaszkodunk fel az egyikre, már ott is a másik! Kipirosodott arccal, levegő után kapkodva, muszáj megállnunk. A fiúk még csak-csak bírják, na de a lányok közül van, aki pityereg. (Pedig még nem is vagyunk Pityerszeren… hihihi). Lelket öntünk a lemaradókba, változtatunk a felálláson, a sorrenden és iszunk, iszunk, iszunk! Elkél a sok folyadék, nagyon meleg van!

Szalafő közelében, a Kömpe szeme őrhelynél újra megállunk. Ezen a vidéken, a honfoglalás óta védik a nyugati határt, ezért ez az "őrállók" lakhelye is egyben.

Még 1 km és Pityerszerre érünk, ahol egy őrségi népi műemlékegyüttest (múzeumot) látogatunk meg. Itt minden bringás-vándoros csoport megáll, belépőt sem kell fizetnünk. A népi építészet, életvitel jellegzetességeit ismerhetjük meg. Engem a szentendrei skanzenre emlékeztet... szép!

A pihenő alatt előkerülnek a szendvicsek, a büfében van fagyi és a "szatócsboltban" ajándékokat is lehet vásárolni az otthoniaknak. Miután kellően kipihentük magunkat, elindulunk Keserűszerre. Vár ránk még 6 km, és sok-sok hegy és völgy. Most sürget az idő is, mivel 4 órakor egy előadó jön majd a szállásunkra, aki az őrállók életét mutatja be nekünk.

-Tekerjünk!- hangzik Tündi néni szájából. Összeszorított foggal csináljuk meg az utolsó métereket. A sátrak itt is felállítva várnak, úgy, ahogy a magát jobban érző kislány és Maya néni is.

Beosztjuk ki-kivel, hol alszik majd este. Ledőlni viszont nincs idő, megjött az előadó. A kérdéseire (honnan érkeztünk, mit tudunk a honfoglalásról...stb.) sajnos kevés száj nyílik. Inkább feküdnének már a gyerekek, de nem lehet. A hozott szerszámok és az érdekes történetek azonban felrázzák őket. Interaktívvá válik az előadás. Megtanulnak kardot forgatni, fegyelmezetten sorakozni és megtanulják, hogy úgy, mint a magyar őseinknek, a végsőkig küzdeni kell! Mosolyogva búcsúznak a bácsitól.

A vacsora viszont 4 km-re van a sátrainktól, Őriszentpéteren, ezért újra tekerni kell. Még jó, hogy az út lejt. Na de tele pocakkal hogy jövünk fel?! -motoszkál a gondolat a fejekben.

A feladat megoldva: jó néhány kalória elégetve a finom ételekből. Visszaérve, mondani sem kell, hogy tisztálkodás és alvás. 10 órakor már csendesek a sátrak, csak a békák és a rágcsálók matatnak a fejünk körül. Éjszaka még a sátrainkba is bemásznak és a kinn felejtett ételeinket is megdézsmálják. Sebaj, majd holnap gondosan elrakjuk.